Orbán Viktor bejelentette: kötelező lesz a maszkhasználat a köztereken is

Orbán Viktor bejelentette: kötelező lesz a maszkhasználat a köztereken is

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 10. 21:15
Orbán Viktor az M1-nek adott interjújában elmondta, a köztereken is kötelező lesz a maszkhasználat.
Bors

„Eljön az idő, amikor dönteni kell és nem szabad halogatni” - mondta az M1-nek adott interjújában Orbán Viktor. Magyarországon nagyjából az történik a járvány terjedését tekintve, mint Európában máshol.

„Mi szerencsések vagyunk, van egy laboratóriumunk, Ausztria, őket figyeljük. Egy hét eltolással nálunk is megtörténik az, ami náluk. Egy hete ők is bevezették a kijárási tilalmat” - említette meg a miniszterelnök, és hozzátette: Ausztria és Magyarország még jól áll, nap közben itt nincs kijárási tilalom.

Arra a kérdésre, hogy miért vártunk eddig, azt mondta, Magyarországnak van a legtöbb lélegeztetőgépe, és kórházi ágyban is jól állunk.  

„Most azt tudom mondani, hogy a tudósok szerint 50 % az esélye annak, hogy ha a dolgok így mennek tovább, intézkedések nélkül, az egészségügy kitart. Ez azonban kevés, ezért lépni kellett. Nem lehet kockáztatni”.

A miniszterelnök kifejtette, hogy attól még, hogy tér és ágy is van, van egy határ, hogy egy orvos, egy ápolónő mennyi beteget tud ellátni. Több lehet azonban a beteg, mint amennyinek emberséges, komoly ellátást tudnának biztosítani. Medikusokat, orvostanhallgatókat is szolgálatba állított a kormány. 

Ha az emberek 80 százaléka hordja a maszkot és a találkozások 80 százalékában rajtuk van, akkor meg lehet állítani a járványt. Ezt eddig megtették az emberek, ezért nem szabadult el előbb a járvány - mondta a miniszterelnök. 

AZ ÚJ RENDELETEKBEN KÖTELEZŐVÉ TESZI KÖZTERÜLETEKEN IS A MASZKVISELÉST A KORMÁNY.

"Van az egészség, az élet és a szórakozás. Ezek sorrendjét nem lehet felcserélni. Nem lehet a kocsit a ló elé fogni. Most nem a szórakozás a fontos, hanem az emberi élet".

Azt hangsúlyozta a miniszterelnök, hogy a diákok nem vakációra mentek, digitális oktatás lesz. Arra is kitért, hogy a 14-18 éves gyerekek már elég idősek ahhoz, hogy komoly beszélgetéseket lehessen folytatni velük. 

„Van egy kérésem a szülőkhöz. Most kell néhány komoly mondatra időt szakítani. Értem én, hogy a fiatalok erősek és lehet, hogy megússzák enyhébb tünetekkel a betegséget, de a szülők, nagyszülők nem fogják, ha elkapják. most mindannyiunkon múlik, hogy teljes marad-e a család . Számít, hogyan döntenek a gyerekek- hívta fel a figyelmet Orbán Viktor.

A tesztekkel kapcsolatban óriási szakmai viták vannak. A negatív eredmény pontossága 50-60 százalék, ezért óvatosan kell bánni vele. A kormány annyit tud tenni, hogy a bölcsődéknek, óvodáknak, iskoláknak a tesztet rendelkezésre bocsátja. 

Arra a kérdésre, hogy sokan belefáradtak már a védekezésbe, Orbán Viktor úgy reagált:

Nem mindegy, hogy belefáradunk vagy belehalunk valamibe. Bízom benne, hogy az emberek átérzik ennek a komolyságát.

Egyszer már sikerült, miért ne sikerülhetne még egyszer? - fűzte hozzá.

Ismét elmondta, hogy a vakcina már belátható távolságra van. Addig kell kitartani, míg ez megérkezik. 

December végén, januárban az EU-ból biztosan, és talán máshonnan is jön majd valamennyi vakcina.

Úgy számolok, ez arra lesz elég, hogy az orvosokat, ápolókat, kórházi dolgozókat, a közrend fenntartásában dolgozókat be tudják oltani, és talán a legnagyobb bajban lévő betegeket is.

Az EU-ból 50-100 ezer vakcina jön decemberben, ezen kívül más vakcináról is tárgyalnak - mondta a miniszterelnök. Tömeges szállítás az EU-ból áprilisban lesz, de máshonnan jöhet előbb is - mondta a miniszterelnök az orosz, kínai és izraeli tárgyalásokra utalva.

Lesz egy részleges megkönnyebbülés december vége, január környékén, és egy felszabadulás áprilisban - összegzett.

"Most 30 napra szólnak az intézkedések, ha ezen túl vagyunk, akkor jön a gazdaság újraindításának időszaka" - mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint "karácsonyra szabadulhatunk".

"Leegyszerűsítő megközelítés, hogy az egészséget vagy a gazdaságot kell védeni. Ez egyben van, az egész életet kell védeni" - mondta.
Állásunk legyen, munkánk, bevételünk, pénzünk, és megmaradjon az életünk, egészségesek legyünk.

A riporteri kérdésre, hogy lehet-e igaztalan támadásokra számítani Brüsszelből ezúttal is, mint tavasszal, a miniszterelnök azt mondta, eddig sem zavarta a Soros György irányította erőket az igazság, ezentúl sem fogja.

A statisztikákat ismertetve elmondta: Magyarországon egymillió lakosra 11 ezer fertőzött jut, az uniós átlag 18 ezer. A halálos áldozatok száma 255 nálunk, az EU átlag 437.

A végén túl leszünk, és győzni fogunk
- fogalmazott.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.