Már több mint 15 év telt el azóta, hogy a tévében először feltűnt Szintiboy. A furcsa szintetizátorjátékával és hangjával internetes legendává vált tiszakarádi férfi a háttértáncos édesanyjával lopta be magát mindannyiunk szívébe. Két éve a Bors az otthonukban látogatta meg őket, most pedig telefonon érdeklődtünk a sorsukról.
Mint azt a Zagyva Tibor néven anyakönyvezett férfitól megtudtuk:
édesanyja sajnos tavaly áprilisban elhunyt, jelenleg a testvérével él egy házban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében lévő településen.
Tibor az első szintijét annak idején még ajándékba kapta, aztán jó drágán vásárolt egyet magának, de azt ellopták tőle, amikor egyszer elaludt a vasútállomáson. Végül kapott egy új hangszert, de azt legutóbb egy kis baleset érte.
– Sajnos kiesett az egyik billentyűje, de azóta szerencsére kaptam egy újabbat a nyáron egy olyan férfitől, akinél voltam fellépni. A fia ballagását és egy születésnapot tartottak egyben, én voltam a sztárvendég. Akkor döntötte el, hogy szerez nekem egy újat, két héttel később pedig már el is hozta nekem. Ez most nagyon szépen szól – mesélte a Borsnak Szintiboy.
A koronavírus elterjedése nem csak a nagyobb zenészeknek tett be, Zagyva Tibornak sincs mostanában túl sok fellépése.
A vírus előtt egész sok helyre hívtak, de jelenleg tíz fő felett még a „magánbulikban” sem lehetünk többen. A napjaim nagy részét itthon töltöm, az orvosi papírom miatt közmunkára sem vesznek fel
– szomorkodott lapunknak a 44 éves férfi.
A korábban csak Techno csávó nevet használó férfi a kilencvenes években tanult meg szintetizátorozni. Énektanárhoz és zeneiskolába sem járt, mindent teljesen magától, autodidakta módon, a hallása után sajátított el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.