Bár október utolsó és november első hetében több mint nyolcezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel az országban, a laboratóriumi vizsgálatok egyelőre csupán egyetlen influenzás megbetegedést igazoltak – írta meg a Házipatika. Az influenzafigyelő-szolgálat hagyományosan október elején, a 40. héten kezdi meg működését Magyarországon, idén azonban ez csak a 44. héten indult el.
Szerencsére az influenzajárványtól még messze vagyunk, és abban bízunk, hogy a maszk az influenzavírust is megtorpanásra kényszeríti majd
– kezdte a Borsnak dr. Rusvai Miklós virológus professzor. – Jó tudni, hogy a maszk viselése bizony nem csak a koronavírus ellen véd, hanem minden más légzőszervi megbetegedés ellen is. Éppen ezért, könnyen lehet, hogy a kemény intézkedések mellett idén ki sem alakul az influenzajárvány – mutatott rá a szakember.
Az, hogy elmarad az influenzajárvány, nem lenne egyedülálló jelenség, ugyanis a déli féltekén ez nyáron meg is történt.
A déli féltekén június, július, augusztusban szokott kialakulni az influenzajárvány, ugyanis ott akkor van tél. Ausztráliában és Dél-Afrikában idén nem ütötte fel a fejét az influenza, nem alakult ki járvány. Ez itt is könnyen megtörténhet
– hívta fel a figyelmet a szakember. Ha még tavasz előtt megérkezik a koronavírus elleni vakcina, és mindenki ledobja a maszkot, akkor viszont némi késéssel, de még megjöhet az influenzaszezon. – Ha március végéig nem jelenik meg az influenza, akkor kimondhatjuk, hogy talán mi is megúsztuk az idei szezont.
A virológus szerint a maszkviselés mellett továbbra is fontos az influenza elleni oltás.
– Egy kettős fertőzés súlyos kimenetelű is lehet, hiszen a két betegség, vagyis az influenza és a koronavírus felerősítik egymást. A veszélyeztetett korosztály és a rizikócsoportok tagjai – idősek, krónikus betegek, kismamák – mindenképpen kérjék az oltást, hiszen a vakcina abban a környezetben is véd, ahol nem hordunk maszkot – zárta a szakember.
Végleg megszabadulhatunk aggodalmainktól, de a kifogásoktól is: nem jut be kevesebb oxigén, a maszk nem nehezíti a légzést és nem károsítja szerveink működését, még aktív sportolás közben sem azzal, hogy eltéríti a belélegzett oxigén és a kilélegzett szén-dioxid áramlását. Noha itthon sportolás közben nem kötelező maszkot viselni, jó tudni, hogy az még intenzív mozgás esetén sem gátolja a légzést, de eközben csökkenti a levegőbe juttatott cseppek mennyiségét, így akadályozza a vírus terjedését. Minimális volt az egészséges embereknél a maszkviseléskor belélegzett levegő áramlásának csökkenése, és annak fiziológiai hatása, függetlenül a maszk típusától vagy a mozgás intenzitásától – derítették ki a különböző védőmaszkok élettani hatásait vizsgáló kutatók.
Lehetséges, hogy mozgás közben nagyobbnak tűnik az erőkifejtés, de a maszkviselés annyira kevéssé befolyásolja a légzést, a vérben található oxigént, szén-dioxidot és más élettani jellemzőket, hogy az gyakran ki sem mutatható
– mondta Susan Hopkins, a Kaliforniai Egyetem San Diegó-i orvosi karának professzora. A kutatás vezetője hozzátette, hogy a bizonyítékok alapján sem a nem, sem az életkor nincs hatással arra, hogy egy ember hogyan érzi magát maszkban. Nehézségeik csak a súlyos szív- és tüdőbetegségben szenvedőknek lehetnek, hisz nekik a légzés már eleve nehezebben megy, nemhogy maszkban, sportolás közben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.