Nem sokkal azután, hogy bejelentették, koronavírus-vakcinájuk a fázis 3 tesztje során 90 százalékos hatékonyságot mutatott, ismét kísérlet alá veti ellenszerét a Pfizer nevű gyógyszercég. A Reuters cikke szerint ezúttal
A Pfizer és a német BioTech által fejlesztett oltóanyagot ugyanis a felhasználás előtt -70 Celsius-fokos hőmérsékleten kell szállítani és tárolni, ez pedig igencsak nagy kihívást jelent majd, ha a vakcinát a gyárakból a világ legkülönbözőbb pontjaiba akarják eljuttatni.
Először négy amerikai tagállamban, Rhode Islandben, Texasban, Új-Mexikóban és Tennesseeben vizsgálják, a gyakorlatban kivitelezhető-e a vakcina szállítása és elosztása. Ez a négy állam mérete, lakosságszáma, illetve az infrastruktúra szempontjából is igen különböző, ezért első körben kiváró terep a tesztelésre. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az itt élők hamarabb fognak hozzájutni a vakcinához a többi államhoz képest.
A Pfizer szerint várhatóan még a héten elég adat gyűlik össze a vakcina hatékonyságára vonatkozó kísérletekről ahhoz, hogy elkezdhessék az oltóanyag sürgősségi helyzetben való engedélyeztetését. Az amerikai kormányzat 100 millió vakcina megrendelésére kötött a céggel szerződést, míg Európába 300 millió adag érkezhet az ellenszerből.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.