Igazi borzalom: felesége és gyermeke holtteste mellett aludt egy hétig a gyilkos apa

Igazi borzalom: felesége és gyermeke holtteste mellett aludt egy hétig a gyilkos apa

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 15. 18:00
Halálra ítélték azt a férfit, aki meggyilkolta terhes feleségét és négyéves kislányát, majd egy hétig a holttestükkel aludt. Vérfagyasztó részletek következnek.
Bors

Két gyilkosság miatt is elítélték Szingapúrban Teo Ghim Henget, aki nemcsak hat hónapos terhes feleségét, Choong Pei Shant ölte meg, hanem lányukat a négyéves Zi NInget is kivégezte.


A férfi, miután puszta kézzel végzett 39 éves feleségével, megfojtotta lányát, mert arra gyanakodott, talán nem is az ő gyereke.

A gyilkosság a Daily Star szerint egy pénzügyi vita után történt.
 

A férj egyébként azért gyanította, hogy a gyermek nem az övé, mert még 2014-ben rajtakapta feleségét egy másik férfival. A kegyetlen Teo végighallgatta lánya sírását, miközben fojtogatta. A család „újraegyesítése” ötletén saját magát is megpróbálta megölni, de ez többszöri próbálkozásra sem sikerült.

A horrorfilmbe illő jelenetek után a férfi egy ágyra fektette halott szeretteit és egy hétig velük aludt, végül pedig felgyújtotta őket.

A gyilkosságokra csak akkor derült fény, mikor Teo sógora bekopogtatott az ajtón, mert nővére nem jelent meg a szokásos kínai újévi ünnepségen és a telefonhívásokra sem reagált.
 

Bár ügyvédje azzal próbálkozott, hogy a férfi mentális állapota miatt gyilkolt, a férfit mégis halálra ítélték, mivel sikerült bizonyítani, hogy igenis ép a tudata.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.