Hogy mi? Kaktuszinvázió fenyegeti a magyar földeket

Hogy mi? Kaktuszinvázió fenyegeti a magyar földeket

mezőgazdaság
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 17. 12:30
Kaktuszok tarolhatják le a magyarországi mezőgazdasági területeket, illetve réteket. A helyzetet a Bors által megkérdezett szakértő szerint a felelőtlen amatőr kertészek okozhatják. A tájidegen fajok megjelenése akár problémákat is okozhat, például az őshonos növények kiszorításával.
Kóré Károly

Több kaktuszfaj is megjelent Magyarországon. Megyeri Szabolcs kertészmérnök a Borsnak elmondta: a fügekaktusz első példányait vagy a zöldhulladékkal együtt dobta ki valaki, vagy szándékosan ültette ki egy-egy legelő mellett. Bizonyára ab­ban a hitben tette, amit tett, hogy gazdagítja hazánk élővilágát, ám ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna.

Gyerekkoromban én magam is szaporítottam otthon fügekaktuszt, és mondhatom, jól is ment. Márpedig, ha erre egy gyerek is képes, akkor vagy egy nagyon okos gyerekről van szó, vagy a növény rendkívül igénytelen – magyarázta a szakértő.

Borotvával vágtam le az egyik növénytestet a másikról, majd homokba dugtam. Rengeteg kiskaktuszom lett így, de végül nem tudtam azokat eladni, így nem gazdagodtam meg – mondta Megyeri, majd elmagyarázta, miért probléma, ha kaktuszok özönlik el a mezőinket, legelőinket.

A jelenséget ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor valakik aligátorteknőst dobtak a Fertő-tóba, és az kiszorította az őshonos mocsári teknőst. Ez rendkívül káros folyamat. Azért is, mert amikor a magyar kirándulók sé­tálnak a természetben, számítanak a kökényre és csipkebogyóra. Tudják, hogy ezek a növények szúrhatnak is. A kaktuszra azonban nem számítanak, ráadásul a kisebb példányokba akár bele is léphetnek – figyelmeztet Megyeri.

A kaktusz gyönyörű növény, de itthon inkább lakásba vagy sziklakertbe való! Arról sem szabad megfeledkezni, hogy ha valaki belenyúl, az apró tüskéi belemehetnek az ujjába, melyeket rossz esetben csak a sebészeten tudnak aztán eltávolítani – fejezte be a kertészmérnök. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.