Aktuális

Embertelen körülmények: arra fogadtak a gócponttá vált húsüzem vezetői, hány dolgozójuk kapja el a koronavírust

Bors

Létrehozva: 2020.11.19.

Forrás: Tyson Fresh Meats

Nem elég, hogy az iowai Waterloo-ban található Tyson Foods húsüzem vezetői elutasították a helyi tisztviselők azon kérelmét, hogy ideiglenesen állítsák le üzemüket a koronavírus-járvány miatt, egy most benyújtott bírósági dokumentum szerint a főnökök még fogadásokat is kötöttek arra vonatkozóan, hogy hány dolgozójuk kapja meg végül a COVID-19 betegséget, írja az Iowa Capital Dispatch.

A keresetet egy koronavírus következtében elhunyt dolgozó, Isidro Fernandez családja nyújtotta be, akik azt állítják, hogy a járvány márciusi berobbanásakor a sertés-feldolgozó üzem szinte semmit nem tett azért, hogy megfékezze a kór terjedését a dolgozók körében, sőt, egy beteg, a gyártósoron hányó munkást sem küldtek haza, akinek másnap úgyanúgy engedélyezték a munkába állást.

A cég vezetői a járvány tombolása alatt egészen visszataszító játékba kezdtek. Egy fogadási alapot hoztak létre, ahol a főnökök és a supervisorok egy közös kasszában fogadhattak arra, hány dolgozónak lesz pozitív a koronavírus-tesztje, és aki a legközelebb járt a „helyes válaszhoz”, az vitte el az összegyűlt készpénzt. A waterlooi üzemben összesen 2800-an dolgoztak, és egészen április 22-ig a gyárban semmilyen komoly korlátozást nem vezettek be, addig maximális kapacitással dolgoztak.

A húsfeldolgozó a járvány első hullámában vírusgócponttá vált az Egyesült Államokban, csak itt több mint 1000 fertőzést regisztráltak és öten bele is haltak a koronavírus szövődményeibe. A Tyson Foods egyelőre nem kommentálta azt az információt, amit a kereset állít, miszerint bármiféle fogadásokat kötöttek volna a vezetők, sőt, azt mondják, ők mindent megtettek azért, hogy a lehető legbiztonságosabb körülmények között menjen a munka a falaik között és a dolgozókat tájékoztatták is a vírus kockázatairól.

Ugyanakkor Fernandez családjának keresetében éppen az áll, hogy a cég még a beteg és komoly tünetekkel rendelkező dolgozóit is arra ösztönözte, hogy fejezzék be műszakukat és jutalmat is ígértek azoknak, akik a betegségük ellenére nem maradnak otthon. A betegen dolgozóknak 500 dolláros (kb. 152 ezer forintos) bónuszt ajánlottak és mindenkit arra biztattak, hogy dolgozzon. Ráadásul ekkor még semmilyen védőeszközzel nem látták el a munkásokat, akik egymáshoz nagyon közel dolgoztak, úgy, hogy esélyük sem volt betartani a védőtávolságot.

A testhőmérséklet napi mérését is csak április 6-án kezdték el, de az üzemben gyakran megforduló sofőrök és a céggel szerződött alvállalkozók esetében ez sem volt előírás. Március végére a cég legfelső vezetése, és a legtöbb menedzser és supervisor az üzemi területre már be sem lépett, mert féltek attól, hogy elkapják a fertőzést, és az ott elvégzendő feladataikat az alacsonyabb beosztásúaknak adták át. Április 10-én a helyi munkaügyi felügyelet azt javasolta, hogy állítsák le a termelést a waterlooi üzemben, ám a cég erre nemet mondott, és ekkor kezdték el állítólag a COVID-fogadásos játékukat is. Két nappal később már két tucat dolgozójuk került kórházba koronavírus-fertőzéssel.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711699815
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085164_auto_resized.jpg
vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711699815
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711699815
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!