Amikor a férjem rám szólt, miközben vajúdtam, hogy hallgassak, tudtam: vége a házasságunknak

Amikor a férjem rám szólt, miközben vajúdtam, hogy hallgassak, tudtam: vége a házasságunknak

házasság
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 01. 19:00
Bors

Megdöbbentő vallomásokat gyűjtött össze egy 21 ezer tagot számláló brit Facebook-csoport, ahol a posztolók arról mesélhettek: mi volt az a pont, amikor rájöttek, hogy ideje véget vetni a házasságuknak; mi volt az a pont, amikor rájöttek, hogy a párjuk számára már nem ők jelentik a világ közepét.

Az egyik csoporttag megdöbbentő vallomást tett: akkor szólt rá a férje, hogy most már hallgasson, miközben vajúdott.

"Amikor vajúdás közben rám szólt, hogy hallgassak, hirtelen megvilágosodtam, és tudtam, hogy ezt a gyereket egyedül fogom felnevelni, mert jobbat érdemlek nála. Így is egy évbe telt, mire szakítottunk, de soha nem felejtettem el azt a pillanatot."

Egy másik volt feleség a következő, hétköznapinak tűnő, mégis jelentős pillanatot emelte ki:

"Akkor tudtam, hogy vége van, amikor hagyott fél órát gyalogolni az állomásról késő este, pedig neki kocsival csak öt perc lett volna kijönnie elém, de nem tette, mert nem volt hozzá kedve."

Voltak azonban, akik hűtlenséget emlegettek, de nem is akármilyet. Volt, ahol a férj a feleség 25 éve tartó barátságát is tönkretette a házassága mellett azzal, hogy teherbe ejtette a barátnőt, egy másik kommentelő pedig azt mesélte el, hogy a férje a mostohatestvérével kezdett viszonyt – ez vezetett el végül a válásukhoz.

(Via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.