A fél világ meghatottan figyeli ennek a 94 éves, megözvegyült nyugdíjasnak és ennek a 24 éves egyetemistának a barátságát

A fél világ meghatottan figyeli ennek a 94 éves, megözvegyült nyugdíjasnak és ennek a 24 éves egyetemistának a barátságát

barátság
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 09. 14:00
Bors

A 24 éves Aoife Malone és a 94 éves Tommy egy kisebb skót város, a 12 ezres Galashiels egyik fogadóirodájában találkoztak még 2015-ben.

A nyugdíjas férfi csak kisebb tétekben fogadott, többnyire azért járt oda, mert felesége elvesztése után egyedül maradt,

társaságra vágyott, és beszélgetni szeretett volna emberekkel.

Malone, aki a fogadóirodában dolgozott, észrevette, Tommy ilyen elveszetten, anyátlanul forgolódik az irodában, úgyhogy

szóba elegyedett vele, aminek aztán egy évek óta barátság lett a vége,

amit már a fél világ irigykedve követ.

- Egyik nap megkérdeztem tőle, nem kísérhetném-e el bingózni - emlékezett vissza a fiatal nő. "Összeszedtem a lakótársaimat is, aztán együtt elmentünk vele játszani."

A lány később átköltözött Edinbrugh-ba, de a Galashiels-i főiskolán tanult, úgyhogy folyton ingázott a két város között Tommy pedig mindig felvette őt és a barátait a vasútállomáson, és elvitte őket egyetemre.

- Eljártunk aztán teázni, sokat meséltem neki az egyetemről, a barátomról. Annyira jóban lettünk, hogy

ő lett az első, aki tudta, ha gondok voltak a kapcsolatomban

- magyarázta a lány.

Tommy időközben megtanította Malone-t vezetni, meglátogatta Edinburgh-ben is, színházba mentek együtt, és még a lány diplomaosztójára is meghívást kapott.

A lány azóta New Yorkba költözött, de még mindig tartják a kapcsolatot. A karantént persze Tommy is nehezen viseli. Van ugyan három gyereke, de ők Skócia távolabbi pontjain laknak, úgyhogy ritkán látogatják.

(via Daily Record)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.