Október 25-én szörnyű baleset történt a Londonhoz közeli Ruislip falucskában, melyben egy alig 22 hónapos kislány vesztette életét.
Bár a mentők hamar a helyszínre érkeztek és mindent megtettek, végül a kislányt már ott, a gázolás helyszínén halottnak nyilvánították. Xixi édesapja amikor meglátta a járdán haladni az elszabadult autóst, próbálta arrébb lökni a babakocsit, de végül ezzel sem tudta megakadályozni a tragédiát.
– A férjem arrébb lökte a babakocsit, de esélyünk sem volt. Xixinek volt a leggyönyörűbb mosolya, és a szemei mindig tele voltak nevetéssel és szeretettel – idézi a The Evening Standard a gyászoló édesanyát.
Ő volt a mindenünk, a mi angyalunk és nincs pillanat, hogy ne gondolnánk rá.
Xixi 31 éves édesanyja a balesetben lábsérülést szenvedett, míg férjét bár kritikus állapotban szállították kórházba, azóta már hazaengedték.
A gázoló egy 40-es éveiben járó férfi volt, akit közúti veszélyeztetéssel vádoltak meg, továbbá kiderült, hogy kábítószerek hatása alatt vezetett, ám óvadék ellenében jelenleg is szabadlábon védekezik.
A Sun napilapnak a gázolás egyik szemtanúja azt mondta, hogy az édesanya hisztérikus sírásban tört ki, amikor a baleset után meglátta élettelen gyermekét. A rendőrség most a biztonsági kamerák felvételét elemzi és további szemtanúkat keresnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.