Aktuális

Nem félek – mondta az öt hónapos terhes Tímea. Pár héttel később szíven szúrták Kecskeméten

Bors

Létrehozva: 2020.10.12.

Nem sokkal azelőtt, hogy végeztek volna vele, épp a prostigyilkosságok kapcsán nyilatkozott a Zsaru magazinnak...

Szörnyű gyilkosság rázta meg Kecskemétet nyolc évvel ezelőtt. Egy háromgyermekes családapa ölt meg egy öt hónapos terhes fiatal prostituáltat, akivel vitába keveredett. Amikor a 20 esztendős T. Tímea segítséget kért, O. Frigyes szíven szúrta. A tragédiáról akkoriban a Bors is beszámolt.

Az Élet elleni bűncselekmények nevű Facebook-oldal az ügy kapcsán most megosztott egy érdekességet: Tímea 2012 szeptemberében szerepelt a Zsaru Magazinban.

A cikknek az volt az apropója, hogy akkoriban több örömlányt is megöltek a környéken, egy nő pedig csak úgy tudott megmenekülni, hogy miután elkezdték szurkálni, halottnak tettette magát.

T. Tímea akkor azt mondta, hogy ő nem fél, mert a lányok vigyáznak egymásra. A sors fintora, hogy pár héttel ezután holtan találták egy vasúti átjáró mellett.

A bal oldali fotón fekete felsőben látható, prostituáltként dolgozó T. Tímea nyolc éve egy gyilkossági kísérlet kapcsán...

Közzétette: Élet elleni bűncselekmények – 2020. október 11., vasárnap

Tímea a magazinban elmondta: azért dolgozott prostituáltként egyfolytában, hogy amire jön a baba, minden meglegyen. Arról is beszélt: szülei ellenezték a kapcsolatot élettársával, ezért nem támogatták őket, így prostituáltként kellett megélnie.

Kiderült, a fiatal nő a halála napján összeveszett a futtatójával, aki egyben a párja is volt, de nem ő ölte meg, hanem egy O. Frigyes nevű háromgyermekes férfi, aki a Mercedes-gyárban dolgozott. Frigyes a napot végigitta, aztán szexelni támadt kedve. Tímeával egy elhagyatott, bokros területre mentek kocsival, ahol összevesztek a tarifán.

Az elkövetőt öt nappal később fogták el, később tíz év börtönre ítélték, így akár az is elképzelhető, hogy azóta kedvezménnyel már szabadulhatott.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192159_auto_resized.jpg
origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714959611
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191301_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714959611
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191842_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Utcán talált üvegbe ivott bele az ötéves kisfiú: összeesett, rohantak a mentők

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák