Ismét szárnyra kapott az a valóságtól teljesen elrugaszkodott összeesküvéselmélet, miszerint Donald Trump feleségét, Melaniát dublőr helyettesíti. A First Lady-ről múlt csütörtökön készült pár fotó, amik újra a felszínre hozták a találgatásokat. A Fehér Ház gyepén készült felvételeket górcső alá vevő elméletgyártók szerint egész biztos, hogy nem a felesége látható az amerikai elnök mellett, csupán egy helyettes.
"Sok sikert, úgysem fogsz olyan fotót találni, amin így mosolyog Melania!"
"Nem is hasonlít annyira, hogy meggyőző Melania-hasonmás legyen!"
"Ez nem ő!"
Ilyen és ehhez hasonló vélemények sorakoznak főleg a Twitteren, ahol a #FakeMelania elmélet ismét egyre felkapottabb kezd lenni.
A hamis Melania Trumpról szóló elmélet nem újkeletű dolog: először 2017 októberében kapták fel a témát, majd 2018 május-júniusában és szűk egy évvel később, tavasszal is előkerült. Még maga Donald Trump is tweetelt róla, teljes badarságnak bélyegezve.
A nyilvánvalóan teljesen alaptalan és eszement teória szerint egyébként az igazi Melania vagy nem kíván részt venni nyilvános eseményeken, ezért van szükség dublőrre, vagy pedig – a meredekebb elméletgyártókat követve – már egy ideje nincs is életben, és a halálát akarják így eltitkolni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.