Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón ismertette a tegnapi kormányülésen a járványüggyel összefüggésben hozott döntéseket. A Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte, hogy a koronavírusban elhunytak számában Közép-Európa jobban teljesít, mint a nyugat, hiszen Magyarországon 1 millió főre 90 elhunyt esik, ami a térség átlagának megfelel, de van például olyan ország, ahol ez a szám 700.
Gulyás Gergely bejelentette, folytatódik az ápolói béremelés:
A miniszter örül annak, hogy a Magyar Orvosi Kamarával sikerült megegyezni az orvosi béremelést illetően, valamint annak is, hogy az Országgyűlés a törvényt az ellenzéki pártok a kormánnyal együtt, konszenzusos módon fogadták el. A hálapénz kivezetése és az orvosi béremelés a miniszter szerint alkalmas az orvosi elvándorlás megfékezésére, valamint akár külföldről haza is térhetnek. 2021 január elsejétől az orvosi bértábla szerint 125 százalékos emelésre kerül sor.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.