Aktuális

Azzal vádolták az énekest, hogy mikroszkopikus méretű a pénisze: alsónadrágos fotóval válaszolt – 18+

Bors

Létrehozva: 2020.10.05.

Forrás: Getty Images

Peter Andret egykoron akár még hírességnek is nevezhettük, hiszen az 1995-ös Mysterious Girl című száma az egész világon sláger lett, ám azóta az egykori énekesből inkább reality-szereplő és celeb lett, akiről akkor is írnak a brit lapok, ha éppen semmi nem történik vele.

Most azonban éppen hogy történt, hiszen a már 47 éves Andre egy alsónadrágos fotót osztott meg Instagram-oldalán, ahol a hölgyek szerint a „csomagja” igencsak rendben van.

Andre neve nemrég több dokumentumban is felmerült két focistafeleség, Coleen Rooney és Rebekah Vardy jogi perpatvarában, ugyanis Wayne Rooney nejének ügyvédei szerint Jamie Vardy neje több hírességről is fecsegett ki intim titkokat különböző angol bulvárlapoknak. Rebekah 2001-ben például azt állította, hogy egyéjszakás kalandba bonyolódott Andreval, ám a férfi intim méreteitől finoman szólva sem volt lenyűgözve.

5 percig tartott, és Peter Andrenak van a legkisebb szerszám a nadrágjában, amit valaha is láttam. Olyan volt, mint egy mini kolbászka.

Bár az énekes soha nem reagált az őt ért vádakra, azért Instagram-oldalán rendszeresen jelzi, hogy bizony a pletykák hozzá is elértek. Amikor például a mostani fotójánál valaki megkérdezte, hogy ezúttal hány zoknit tömött az alsójába, Andre azt válaszolta, hogy most épp egyet sem.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194840_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715108417
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193048_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197740_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem tud megyei listákat állítani Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715108417
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715108417
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715108417
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715108417
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/sP0HBy05CF5JJVI_lzNHpdu9sB2Z_oiHc0fvRgyBhCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMjNlZDIzNjVkNzRjY2Y5NWM3M2UzZjlmNjhjM2Fj.jpg
Daganat

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos