A koronavírus okozta stroke halálosabb, mint a sima – százból egy beteg veszélyben van

A koronavírus okozta stroke halálosabb, mint a sima – százból egy beteg veszélyben van

stroke
PUBLIKÁLÁS: 2020. október 28. 21:15
Bors

Aggasztó számokat közölt Cambridge egyetemének kutatócsapata, mialatt a kórházban ápolt koronavírus-betegek és a stoke kapcsolatát vizsgálták. Kiderült: ezer páciensből 14 kapott agyvérzést, azaz a kórházi Covid-19-betegek 1,4 százaláka. Minderre a következtetésre százezer eset megvizsgálása után jutottak.

A tanulmány azt is kimutatta: a koronavírus-fertőzés után stoke-ot kapók átlagban hat évvel fiatalabbak, mint az átlag stroke-betegek, emellett a "koronavírus-stroke" kétszer olyan halálosnak bizonyult, mint a sima – írja a Daily Mail. A halálos stroke – a felmérések szerint – jellemzően pár nappal azután következhet be, miután a páciens kórházba kerül a koronavírus következtében.

Ennek ellenére a kutatást vezető Hugh Markus professzor kiemelte: a stroke jelentkezése a Covid-19-betegeknél továbbra is alacsonynak tekinthető, ugyanakkor tény, hogy a koronavírusos fertőzöttek rendkívül magas száma miatt még ez az 1,4 százalék is magas végszámot eredményezhet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.