Mintha csak tegnap hagytuk volna magunk mögött a kilencvenes éveket, pedig valójában harminc év telt el a tamagocsik, válltömések és a VHS-kazetták korszaka óta, amelyekre az akkor tévében futó sorozatokat rögzítettük. De vajon mi történt a kilencvenes évek sikersorozatainak és -filmjeinek kedvelt sztárjaival, akik akkoriban voltak karrierük csúcsán?
Rengeteg srác zúgott bele annak idején az Egy rém rendes család Kelly Bundyjába, akit Christina Applegate alakított a sorozatban. A kétezres években is megtalálták a szerepek, legutóbb a Rossz anyák karácsonya című csajos vígjátékban láthattuk a filmvásznon.
A húsz évvel ezelőtti Tia Carrere még ma is szembejöhet velünk tévénézés közben, hiszen legsikeresebb sorozatát, Az elveszett ereklyék fosztogatóit még mindig vetítik a magyar tévécsatornák. Később a modellkedésbe és a szinkronizálásba is belekóstolt, de végül maradt a színészkedésnél, főként Netflix-sorozatokban játszik.
A most 59 éves színésznő a magyar nézőknek elsősorban a Melrose Place című sorozatból lehet ismerős. Később szerepei helyett inkább botrányairól és kábítószer-függőségéről írtak a lapok, de áprilisban bejelentette, hogy már egy éve tiszta.
A nemrégiben ötvenedik születésnapját ünneplő hajdani kebelcsoda a kilencvenes évek elején a Baywatch Shauni McClainjeként tûnt fel. Miután 1992-ben otthagyta a sorozatot, Steven Seagal partnere volt
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.