Egyesek szerint, a 163 centis szőke szépség Mikaylát bombasztikus mellmérete miatt nehezebb volt körbeszaladni, mint átugrani. A 20 éves, tűzről pattant leány ügyesen kapkodta le a kapuja felé zúduló tömörgumi pakkot, ám mivel tavaly áprilisban kiderült, hogy a térde nem bírja a kiképzést, döntenie kellett. Vagy kés alá fekszik, vagy hátat fordít a hokinak.
Előbbit választotta. Úgy hitte, ha sikerül a beavatkozás, még kezébe veheti a kapusütőt. A műtét sikerült, ám az orvosok egy év várakozás után kimondták: soha többé nem folytathatja a hokit magas szinten.
– Csodás éveket töltöttem el a Bluewater-lányokkal – árulta el Mikayla. – Még szerencse, hogy a Western Ontario Egyetem padjaiban folytathatom a tanulmányaimat.
A Chestham-i szépségnek persze valamiből fizetnie kell továbbtanulása költségeit, ezért csapott fel Instagram-modellnek. Uszkve 200 ezer kattintás jelzi, hogy miután sutba hajította hokis sisakját, egyéb védőfelszereléseit, és csak egy bugyi meg egy melltartó maradt rajta, a férfinépek megbabonázva szemlélik megosztóját.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.