Képzeljék el, hogy kapnak egy orrsprayt, tele koronavírussal! Az Egyesült Államokban, illetve a világ más országaiban ezidáig összesen már 14 ezren jelentkeztek önkéntesnek a vírus elleni vakcina kifejlesztéséhez, vagyis ennyi ember vállalta, hogy megfertőzzék a COVID-19 betegséggel.
– Nem mindennapos, hogy egészséges személyeknek olyan kórokozót adunk, amitől az orvosok éppen hogy próbálják megvédeni az embereket – az NBC News Dr. Nir Eyalt, a Rutgers Egyetem bioetikai központjának igazgatóját, aki elsők között vetette fel a koronavírus elleni vakcinák „éles” tesztelésének ötletét. – De egyre világosabbá válik, hogy a jelenlegi egészségügyi és társadalmi válságtól egyetlen lehetséges módon lehet megszabadulni, még pedig a védőoltással, és most van rá lehetőség, hogy egy ilyen kísérletet a lehető legetikusabban tudjuk elvégezni.
Még a legoptimistább becslések szerint is minimum egy-másfél évet kell várni, amíg a SARS-CoV-2 vírus elleni vakcina széles körben is bevethető lesz, ráadásul a társadalmi távolságtartás szabályait addig sem rúghatja fel a világ. A vakcina fejlesztésének egyik leginkább időigényes része az embereken történő tesztelés, és a mostani óvatosság és önkéntes karantén miatt a kutatók csak nagyon lassan juthatnak értékelhető eredményekhez. Viszont ennyi önként jelentkező esetén Eyal szerint ez a folyamat is jócskán fel tudna gyorsulni, és ezzel több ezer emberélet lenne megmenthető. Az Egyesült Államokon kívül a londoni központú hVIVO és a svájci SGS is csatlakozott az éles emberi teszteléshez, az Egészségügyi Világszervezet pedig most dolgozik egy olyan javaslaton, ami minden lehetséges etikai akadályt elhárítana a kísérletek elől.
Azt természetesen Eyal is elismeri, hogy az önkéntesek a halált is kockáztatják (akik ezzel tisztában is vannak), de szerinte megéri a rizikó, ha a járvány globális terhéről van szó. A bioetikus szerint olyan, egészséges önkéntesek közül kell válogatni, akik ritkábban halnak bele a betegségbe, mint az idősebbek vagy az egyéb egészségügyi problémákkal élők és akik előbb-utóbb valószínűleg úgyis elkapták volna a vírust, így voltaképpen nincsen vesztenivalójuk. Ráadásul a kísérlet részeként a szokásosnál sokkal alaposabb felügyeletet kapnának, amelyre egy intenzív osztályon nem feltétlenül lenne lehetőség.
– A társadalomban így is rengeteg olyan tevékenységet fogadunk el normálisnak, ami egyébként életveszélyes: ilyen a fertőzött területeken dolgozó orvosok és nővérek munkája is – érvel a bioetikus, aki a 14 ezer jelentkezőt látva joggal bízott abban, hogy világszerte lesznek, akik a közjó érdekében vállalják a kockázatot. Az, hogy a több ezer jelentkező ellenére valaha is elindulhat-e a kísérlet, nagyban függ attól, hogy az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyeztetési Hivatal (FDA) áldását adja-e a tesztekre.
– Biztos vagyok benne, hogy elindulhat majd ez a folyamat. Persze sok minden változhat és változik is, de azt hiszem, valószínű, hogy a jövőben egy ilyen láthatunk – mondta bizakodva Dr. Matthew Memoli, a Nemzeti Allergiaügyi és Járványügyi Intézet (NIAID) klinikai kutatási osztályának igazgatója.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.