Kiválasztotta férje nyughelyét Jolika néni

Kiválasztotta férje nyughelyét Jolika néni

özvegy
PUBLIKÁLÁS: 2020. május 14. 07:15
A Rákoskeresztúri Köztemetőben járt szerdán Szilágyi István özvegye, ahol egyeztetett a református lelkésszel és a temető dolgozóival a május 22-i búcsúztatóról. 
Bors

Humenyánszky Jolán úgy döntött, a temetés nyilvános lesz, hogy mindenki, aki szerette és tisztelte a férjét, búcsút vehessen a színésztől, és a sírhelyet is kiválasztotta - írta meg a Ripost.

„Szeretném, ha mindenki eljöhetne a temetésre, aki szerette az én drága Pistámat. Megérdemli, hogy méltóképpen búcsúzzanak el tőle a tisztelői, hiszen olyan sokan imádják a filmjeit!” – mondta el a Ripost-nak Jolika néni, aki mindenkit vár május 22-én, háromnegyed tizenkettőkor a Rákoskeresztúri Köztemetőbe.

„Maga a szertartás egyszerű lesz, hiszen a férjem sem szerette túlzottan a felhajtást maga körül.” A tervek szerint a temetésen beszédet mond majd Forgács Péter, a Győri Nemzeti Színház igazgatója, valamint Toldi Balázs, a színész szülővárosának, Gyomaendrődnek a polgármestere.

A május 3-án brutális módon meggyilkolt Szi­lágyi Istvántól református szertartás szerint vesznek végső búcsút, fia, Péter, aki apja megölése miatt az előzetes letartóztatását tölti, nem vehet részt a temetésen, mert jelenleg az Igazságügyi Elmeorvosi Megfigyelő Intézetben kezelik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.