Karácsony Gergely kirúgta a BKK vezérét - Baloldali hatalmi harc állhat a háttérben

Karácsony Gergely kirúgta a BKK vezérét - Baloldali hatalmi harc állhat a háttérben

BKK
PUBLIKÁLÁS: 2020. május 05. 18:34
Felmentette Varga Ivettet, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatóját kedden Karácsony Gergely főpolgármester, és megbízott vezérigazgatónak nevezte ki Fendrik Lászlót, a társaság jelenlegi vezérigazgató-helyettesét – közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
Bors

Alig három hónapja, január 23-án nevezték ki Varga Ivettet a BKK élére, és pár napja még a BKV járművein való kötelező maszkviselés fontosságáról beszélt, de nem valószínű, hogy emiatt küldte volna el Karácsony.

Sokkal inkább azzal kapcsolatos lehet felállítása, hogy újabb levélhamisítási ügye lehetett a Fővárosnak. Varga Ivett, a BKK vezérigazgatója ugyanis múlt csütörtöki közleményében tiltotta meg, hogy a nevét használják egy olyan nyilatkozaton, amelyen az ő, és Gyurcsány egykori minisztere, Draskovics Tibor aláírása állt.

Április végén derült ki, hogy Varga Ivett élettársa ellen zaklatási ügy miatt indult vizsgálat a közlekedési vállalatnál. Értesülések szerint Nagy Zsolt, az elektronikus jegyrendszer projektvezetője egyebek mellett fogdosással és szexuális tartalmú üzenetek küldésével a BKK több munkavállalóját is zaklatta.

A vezérigazgató jelezte érintettségét, és haladéktalanul kizárta magát az esélyegyenlőségi bizottság jelentésének értékeléséből annak kézhezvétele után, ezért azt a BKK igazgatóságának elnöke (Draskovics Tibor) végezte el.

Wintermantel Zsolt, a vállalat igazgatóságának fideszes tagja korábban a Magyar Nemzetnek azt mondta: Draskovics Tibor, az igazgatóság elnöke Karácsony Gergely főpolgármestert is megvezethette a különböző javaslataival, valamint az általa lefolytatott és értékelt vizsgálattal.

Gyurcsány Ferenc egykori mindenese egyúttal lehetővé tette Karácsony számára, hogy a zaklatási ügyben erélyes vezetőként tűnhessen fel, miközben eltávolította az egyik legfontosabb és legnagyobb projekttel foglalkozó vezetőt, a DK útjában lévő Nagy Zsoltot.

Wintermantel, hozzátette: a következő célpont a főpolgármester által kinevezett vezérigazgató, Varga Ivett lehet.

Nagy Zsolt eltávolítása azért lehetett fontos a DK-nak, mert az elektronikus jegyrendszerben várhatók a legnagyobb értékű beszerzések, emellett Nagy az év elején jelezte: a jegykiadó automatákra kiírt új közbeszerzés jócskán túlárazott, s az ügyben indult audit megállapította a Draskovics bizalmasának tartott akkori vezérigazgató-helyettesnek, Kerékgyártó Jánosnak a felelősségét.

Mindenesetre a főpolgármester megköszönte Varga Ivett többéves munkáját, amelyet a főváros érdekében a Főpolgármesteri Hivatalban, majd a BKK stratégiai igazgatójaként, később vezérigazgatójaként végzett.
Karácsony Gergely sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy „a vezérigazgató asszony a cégvezetői feladatait nem tudta olyan hatékonysággal ellátni, mint amelyet a járványveszély következményeinek enyhítése megkövetel” – írták.

Ripost

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.