Aktuális

Dobban a szív: két Makovecz ház egy áráért, Dobogókőn!

Bors

Létrehozva: 2020.05.07.

64,9 millió forintra lesz szüksége annak, aki a Föld szív chakra-jának tartott Dobogókőn a híres, egykori magyar építész víziója alapján épült házakat szeretné magáénak tudni. Nézelődjön velünk az ország egyik legkülönlegesebb, két épületből álló ingatlanában!

"Dobogókő belterületén Makovecz Imre tervei alapján készült egy telken kettő darab egyedi építésű családi ház ( üdülő épület) eladó. A telek 1618 nm. A ház 2010 ben kezdték meg az építését, érvényes építési engedéllyel. A ház szerkezetkész befejezésre vár.

01

Az eredeti elgondolás szerint több generációs család együtt élésére , nyaralására épült, mely szoros egységet alkot jelenleg is a kertben. A felső épületrészt a fiatalabb generáció számára szánta a tervező, mégpedig úgy, hogy nagyobb közösségi teret alakított ki, valamint több kisebb szoba, fürdőszoba egységet tervezett a visszavonulásra. Ebben az épületben a tetőtérben is galéria, közösségi tér lett tervezve. A kisebb alapterületű ház az idősebb generáció pihenésére épült. Itt a tetőtérben tárolók lettek kialakítva egy külső lépcső megközelítésével. Ajánlom nagy családoknak, iskoláknak, közösségeknek."

02

02a

03

03a

03b

04

04a

További fotók és részletek az ingatlanbazar.hu oldalán!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17009414_auto_resized.png
origo.hu

Rossz hír érkezett az Android felhasználók számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25585_resized.jpg?avcount=1709519113
origo.hu

Kulcsár Edina botrányai - magyar sztárok, akik megdöbbentően gyorsan túlléptek a váláson

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17013292_auto_resized.jpg
life.hu

Harry herceg egy durva beszólására derült fény: egy korábbi királyi tudósító tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17013572_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Ezért tud Ukrajna szinte naponta újabb Szu-34-est megsemmisíteni az ukrán elemzők szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17008521_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ott kapaszkodott a szekrényen" – álmából ébresztette a szellem a kétéves soproni kislányt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17009805_auto_resized.jpg
vg.hu

A FIFA piros lapot mutatott fel a kék lapnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25586_resized.jpg?avcount=1709519113
origo.hu

Bugyiban fotózták Stana Alexandrát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25520_resized.jpg?avcount=1709519113
origo.hu

Így csökkentsük felére a kert költségeit ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17013727_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Végre megszólaltak a lottó nyertesek: az irányítószámuknak köszönhető az álomnyeremény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17012101_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Különleges név! Kulcsár Edina születendő babája koráról, nevéről és neméről vallott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25449_resized.jpg?avcount=1709519113
vg.hu

Hírlevelünk megkönnyíti a befektetői döntéshozatalt, gyorsjelentést nyújt az amerikai, európai és kínai piacokról

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/W_7OeYtdjiXM2lOti92yETzgHiDPpYadOtmH6Bup1D4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJmM2QxYWY0MGE2YzRjOGFhMTJkZGUyYzYxZmM4NWZm.jpg
Gyilkosságok

Új fejlemény az eltűnt villanyszerelők ügyében: Rettegtek, hogy nem jönnek ki élve a házból

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5EtJStsX_04yJ5_uh91sKzeV64S_W_i41el6RXFKg_E/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y3N2Q0NTI1Mzk4NjRiY2Y5ZjViYmNjZmE5MWU0Njhi.jpg
Aktuális

Súlyos robbanás a budapesti család otthonában - "Nem kívánom senkinek"