Aktuális

Oroszországban csaknem ezerrel nőtt a fertőzöttek száma

MTI

2020. április 6. hétfő 16:32

Forrás: MTI

Oroszországban 954-gyel nőtt egy nap alatt, és elérte a 6243-at a koronavírus-fertőzöttek száma a hétfőn közzétett hivatalos adatok szerint.

A halottak száma 47 (az elmúlt nap alatt hárman hunytak el), a meggyógyult pácienseké pedig összesen 406 a hétfői adatok szerint. A fővárosban 4484, Moszkva megyében 82, Szentpéterváron pedig 35 fertőzött embert ápolnak. A Covid-19 fertőzést a 85 orosz régióból 80-ban észlelték.

Három szibériai régióban, Irkutszk, Tomszk és Krasznojarszk megyében elrendelték a Moszkvából és Szentpétervárról érkezett utasok kéthetes otthoni karanténját. Moszkvában eddig több mint 160, Szentpéterváron pedig több mint 200 esetben vettek fel jegyzőkönyvet a házi karanténra kötelezett - fertőzött vagy külföldről hazatért - személyek szabálysértéséről.  

Megengedhetetlennek nevezte a régiók adminisztratív határainak lezárását Mihail Misusztyin kormányfő, és figyelmeztette a helyi vezetőket, hogy ne tévesszék össze a szövetségi jogköröket a regionálisakkal. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője egyetértett a miniszterelnökkel, rámutatva, hogy az "eltúlzott" helyi intézkedések veszélyt jelentettek az áruszállítás számára.  

Mind a kormányfő, mind a szóvivő tartózkodott attól, hogy konkrét régiókat nevezzen meg.

Elsőként Csecsenföld jelentette be, hogy vasárnaptól lezárja közigazgatási határait, majd mások mellett Cseljabinszk megye, Udmurtföld és Szevasztopol jelentette be vagy helyezte kilátásba a más régiókból érkező járművek és utasok forgalmának korlátozását.

A miniszterelnök szerint az érintett területek vezetői "meghallották" a szövetségi kormányt. Misusztyin ugyancsak megengedhetetlennek nevezte az online kereskedelem és a kézbesítők munkájának helyi akadályozását a kijárási korlátozások közepette.

Bejelentette, hogy még a nap folyamán újra fognak indulni a külföldön rekedt orosz állampolgárokat hazaszállító charterjáratok. A különgépek forgalmát Moszkva szombatra virradóra egészségügyi megfontolásokból függesztette fel.

Az orosz kormány hétfőn rendeletben korlátozta a szűrő és orvosi maszkok, az egészségügyi kesztyűk és a nem szőtt anyagból készült, eldobható orvosi ruhák kis- és nagykereskedelmét.  

A Vlagyimir megyei Generium cég hétfőn közölte, hogy az orosz fogyasztóvédelmi felügyelettől (Roszpotrebnadzor) alkalmazási engedélyt kapott a koronavírus-gyorstesztje, amely 40 perc alatt 94 százalékos pontossággal állapítja meg a fertőzöttséget. Anasztaszija Rakova moszkvai polgármester-helyettes a Rosszija 24 hírcsattornának nyilatkozva elmondta, hogy a kommunarkai járványkórházban külföldi gyorstesztek kipróbálása is zajlik, és egy holland rendszer oroszországi alkalmazását már jóváhagyták.

Oroszországban eddig 700 ezer szűrést végeztek el, amivel sajtójelentések szerint az oroszok a harmadik helyen állnak az amerikaiak és a németek mögött,    

Makszim Resetnyikov gazdaságfejlesztési miniszter kijelentette, hogy az orosz gazdaság lassan és szakaszosan fog helyreállni. Meglátása szerint ennek sebessége nagyban függ a most elfogadott belső intézkedésektől és a külső konjunktúrától is.

Anton Sziluanov pénzügyminiszter szerint Oroszország felkészült "az új realitásra", amelynek kezeléséhez a márciusi adatok szerint 551,2 milliárd dollárnyi deviza- és aranytartaléka van.

További cikkek

Sértés

Márki-Zay Péter nevetgélve beszélt arról, hogy sértegette a fogyatékkal élőket

Börtön

Törölj mindent! – utasította diákját a vele szexelő tanárnő

Ez is érdekelhet

hirtv.hu

Még a rendőrök is elsírták magukat: egy 15 hónapos kislány 5 napig ült édesanyja holtteste mellett

ripost.hu

Ezt árulja el rólad, hogy a hét melyik napján születtél

life.hu

Gregor Bernadett barátja megszólalt: "Nevezzük akárminek ezt a kapcsolatot, ez kialakult"

vg.hu

Beindult az orosz gáz

kemma.hu

Mi folyik Tata és Kocs között? A Közút és a rendőrség reagált a balesethullámra

origo.hu

Beárazódhatott a Google kettéhajtható mobilja

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: a svédek nem játszanák le a helyosztót, ha nem jutnak elődöntőbe

vg.hu

Lefújja az utazási korlátozásokat az Európai Unió

nemzetisport.hu

DVSC: Tőzsér megerősítette, érdeklődtek Dzsudzsák iránt

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor: Április után folytatjuk, és bővítjük a családtámogatásokat + videó

she.life.hu

Rossz hírem van: ez történik veled, ha nem szexelsz rendszeresen

origo.hu

Kiintettek egy horrorkaravánt az M3-ason, ilyen rakományt még a rendőrök is ritkán látnak - fotók