Aktuális

Meghalt a kislány, aki miatt forradalmasították a gyermekgyógyszer engedélyeket Coloradoban

Bors

Létrehozva: 2020.04.10.

13 éves korában elhunyt Charlotte Figi, az a coloradoi autista kislány, aki miatt engedélyezték az államban az orvosi marihuána használatát gyermekeknél is.

A kislány ugyanis az autizmus mellett súlyos epilepsziában is szenvedett, naponta átlagosan hatvanszor lett rosszul, és rohamait semmi sem csillapította. Végül kísérleti jelleggel CBD tartalmú készítményt kapott, mely akkor sokat javított állapotán. A kislány édesanya korábban elmondta, hogy Charlotte nem tud beszélni, járni és enni sem önállóan. A gyógykezelésnek köszönhetően viszont rendegeteget fejlődött az évek során.

Julkaissut Paige Figi Torstaina 9. huhtikuuta 2020

Emiatt engedélyezték végül, hogy Colorado államban a hasonlóan súlyos beteg gyermekek is kaphassanak ezekből a készítményekből. Idén márciusban azonban a kislány elkapott valamilyen vírust, ami ágynak döntötte. A gyermek szülei azonnal CoVid-19 koronavírusra gyanakodtak, ezért bevitték a kórházba, ahol el is végeztették a tesztet, ami negatív lett.

UPDATE FROM PAIGE:Our family is grateful for the outpouring of love while we mourn the loss of our Charlotte....

Julkaissut Paige Figi Tiistaina 7. huhtikuuta 2020

A gyermek szervezete azonban nem bírt megbirkózni az őt legyengítő betegséggel, és április 8-án ismét súlyos rohamott kapott, mely miatt összeomlott a keringse. Gyászoló édesanyja a Facebookon tették közzé a tragikus hírt.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek