A nemzetközi divatlap történetében először fordul elő, hogy üres, pontosabban teljesen fehér címlappal jelenik meg. A koronavírus-járvány miatt döntöttek úgy, hogy a több jelentéssel is bíró színt választják. Az olasz kiadás borítója a megjelenés előtti napon kerül fel az Instagramra, ahol az alábbi kísérőszöveggel együtt látható:
A magazin több száz éves múltjával túl van háborúkon, kríziseken és terrorizmuson. Az egyik legnemesebb hagyománya, hogy sosem fordítja el a fejét. Mindössze két héttel ezelőtt ki akartuk nyomtatni azt a lapszámot, amit már egy ideje terveztünk. De az, hogy másról beszéljünk – míg emberek meghalnak, az orvosok és a nővérek az életüket kockáztatják értünk és a világ örökké megváltozik – nincs belekódolva a Vogue Itália DNS-ébe.A döntésünk, hogy egy teljesen fehér címlappal jelenjünk meg először a magazin történetében nem azért történt, mert kifogytunk a címlapfotókból – éppen ellenkezőleg. Azért választottuk, mert a fehér egyszerre számos dolgot jelképez.Ezután a fehér jelentéseit vették sorra, a tisztelet, a sötétség utáni világosság, az emberek egyenruhájának a színe, akik az életüket adják, hogy a miénket megvédjék...
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.