Bajza utcai horror: elfogták a feltételezett elkövetőt

Bajza utcai horror: elfogták a feltételezett elkövetőt

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2020. április 18. 18:49
A BRFK rendőrei tizenöt órán belül elfogtak egy 41 éves nőt, akit a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak.
Bors

Ahogy arról korábban beszámoltunk a Bajza utcai bérház lakóit valósággal sokkolta, amikor megtudták, hogy miért parkol le több rendőrautó is az épület előtt. Hamarosan fehér ruhás helyszínelők jelentek meg és kiderült, hogy a földszinten lakó, 65-70 év körüli férfit holtan találták. J. Jánost meztelenül, vérbe fagyva feküdt a lakásában. Gyilkosa nagy valószínűséggel szexuális együttlét után több késszúrással, könyörtelenül végzett áldozatával. A szomszédok János ablakában aznap látni véltek egy zavart nőt, őrá gyanakszanak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. április 17-én 18 óra 25 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Budapesten, a VI. kerületi Bajza utca egyik lakásában egy elhunyt férfit találtak.

A BRFK rendőrei a helyszínen szemlét tartottak, és megállapították, hogy a férfi halálát idegenkezűség okozta, ezért a BRFK Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A terézvárosi járőrök személyleírás alapján 2020. április 18-án 8 óra 50 perckor Budapesten a Nyugati téren elfogtak és előállítottak egy 41 éves budapesti nőt. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya T. Olga ellen emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást. Kihallgatása folyamatban van.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.