Aktuális

A kereszthuzat viszi ki a kórokozókat a lakásból

Bors

Létrehozva: 2020.04.09.

Egyre jobb az idő, könnyebb szellőztetni. Ne feledkezzünk meg róla, mert a koronavírus megelőzésében nagy szerepe van a friss levegőnek is.

Nem csak a rendszeres kézmosás, a gyakori szellőztetés is fontos a vírus elleni védekezésben. Ugyanis a levegőben ott úsznak körülöttünk a kórokozók, amik, ha a huzat alább hagy, képesek leszállni és megtapadni a bútorokon, különféle tárgyakon. Onnan pedig megfertőzni minket. Ez viszont a gyakori szellőztetéssel elkerülhető. Illóolajokkal, növényekkel pedig tisztíthatjuk akár a levegőt. 

10 percenként, ha kell

Lassan melegebb van kint, mint bent, így akár egész nap nyitva lehetnek a lakás, vagy az iroda ablakai, ezzel hozzájárulva, hogy oxigéndús levegőt szippanthassunk be. A jó levegő hozzájárul a hatékony munkavégzéshez, javítja a koncentrációképességet.

– Érdemes fél óránként kereszthuzatot csinálni, sőt azokon a munkahelyeken, ahol sokan fordulnak meg rövid idő alatt akár tíz percenként is ajánlatos szellőztetni – javasolja dr. Bense Tamás családorvos. – Az egyirányú szellőztetés nem elég most, a kereszthuzat viszi ki hatékonyan a kórokozókat – szögezte le a doktor.

A túl sok pára nem jó

Nehéz eldönteni, hogy az otthoni levegő páratartalma mekkora. A túl száraz, de a túl párás sem jó.

– A nagy páratartalom, a 80-90 százalékos nedvességtartalom nem tesz jót az egészséges embernek. Persze vannak olyan légzőszervi megbetegedések, amik esetében javasolt, de legtöbbször inkább árt ez az arány. Főleg mert a levegő magas páratartalma izzadásra ösztönzi a testet. Most pedig jobb minél többet szellőztetni, viszont így a huzatban könnyen megfázhatunk – magyarázta a Borsnak Bense.

– A mostani kinti levegő egyébként pont jó – fűzte hozzá. A túl száraz levegő kiszárítja a nyálkahártyát is, amin ennek hatására könnyebben megtapadnak a kórokozók, köztük a koronavírus is. A lakás levegőjének nedvesítésére számos megoldás van. Például felmosás után is megnövekszik a levegő nedvességtartalma, ahogy felszárad a padló. De a száradó ruhákkal is könnyen lehet pótolni a hiányzó nedvességet. Amikor mos, teregessen abban a helyiségben, ahol száraz a levegő. Ráadásul még illatozni is fog a szoba.

Frissít az eukaliptusz

Ha biztosra akar menni, bevethet néhány illatos olajat is a levegő tisztán tartásához. Egyes kivonatok valamelyest fertőtlenítő, baktérium, vírus és gombaölő hatásúak. Ilyen az eukaliptusz, a borsmenta és a teafaolaj. Egy két csepp a párologtatóba, és friss, tiszta illata lesz otthonának. De ha még sose használt rendszeresen illóolajokat, akkor egy-két apróságra figyeljen oda.

– Fontos letesztelni, hogy az egyes illóolajok okoznak-e bármilyen allergiás tünetet. Nehéz légzést, könnyezést, szem és bőrirritációt. Ha igen, ne használjuk. Ezen kívül, ha él velünk háromévesnél fiatalabb kisgyerek, akkor nem tanácsos ezeket alkalmozni – tanácsolja a családorvos.

Növények is tisztítják a levegőt

Egyes növények megkötik a káros anyagokat a levegőből.

Zöldike: Úgy néz ki, mint egy hatalmas fűcsomó. Kúszó, könnyen szaporítható.

Hegyi pálma: Sok gondoskodást igényel, szereti a vizet. Megszűri a levegőt, oxigénnel látja el, miközben párásít.

Aloe félék: Napimádó, olyan anyagokat köt meg, amelyek a tisztítószerek, festékek által kerülnek a levegőbe. 

Szobai futóka: A levelei mérgezőek, bírja a sötétséget, garázsba is ideális, mert megköti a kipufogógázban lévő formaldehidet. 

Anyósnyelv: Szívós, nem kell neki sok víz, se napfény. A NASA kutatói által bizonyított tény, hogy rengeteg olyan anyagot köt meg, amik a vegyszerekben vannak. 

99 százalékos hatékonyság

Vannak a piacon levegőtisztító, légszűrő készülékek is. A jobb minőségűek, amikről már érdemes is szót ejteni minimum 99 százalékban képesek megtisztítani a levegőt a baktériumoktól és vírusoktól is. A kisebbek, amik mindössze egy félszobát tudnak hatékonyan takarítani, legalább 30 ezer forintba kerülnek. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186902_auto_resized.jpg
origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714988110
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192274_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191546_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192610_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Itt az újabb „elszigetelt eset”, ezúttal châteauroux-i módra – statisztikákkal fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714988110
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika