Aktuális

56-os hős Imre bácsi: Két barátom is meghalt a járványban

Bors

2020. április 14. kedd 09:30

56-os hős a budapesti, Pesti Úti Idősek Otthonából koronavírus-fertőzéssel kórházba szállított egyik beteg. Antal Imre két barátjával is végzett az otthonban tomboló járvány.

198 gondozottnál mutatták ki a koronavírust a Pesti Úti Idősek Otthonában. A Karácsony Gergely vezette főváros által fenntartott intézmény vezetői egyelőre a helyükön maradtak és a főpolgármester sem adott ki közleményt az azonnali menesztésükről. Egyelőre vizsgálják, történt-e emberi mulasztás. A fertőzöttek közül a tegnap esti lapzártánkig nyolcan elhunytak. A Bors hétfőn reggel is a hatalmas parkkal körülvett otthon bejáratánál állt. Az időnként kijövő dolgozók meglehetősen elutasítóan viselkedtek az őket szóra bírni próbáló újságírókkal és riporterekkel.

Magányos a szökevény

A kapu mögötti részt eközben katonák lepték el, ők végezték a be- és kilépők cipőjének fertőtlenítését. Ahogy a Bors megírta, az állítólag szigorúan betartott kijárási tilalom ellenére az intézmény egyik 63 éves lakója nagyobb erőfeszítés nélkül kisétálhatott az elzárt területről, múlt szerdán. A negyedórával később visszatérő férfi a kapuban munkatársunknak elmondta, cigit vett magának a közeli dohányboltba, és egyáltalán nem fél a koronavírustól. Kérdéseinkkel még akkor megkerestük az üzemeltetőt. Azt kérdeztük, hogy a tilalom ellenére hogyan tudott kiszökni egy lakó, milyen vizsgálatokat végeznek el a visszaengedésekor, és lesz-e valamilyen következménye a tettének. Öt nap elteltével sem kaptunk választ. Vasárnap délelőtt azonban sikerült elérnünk telefonon a boltba kilógó Istvánt, aki röviden beszámolt a fejleményekről.

– Korábban egy ötszemélyes szobában voltam, de a történtek óta elkülönítettek, egy másik emeleten lévő szobában kell tartózkodnom teljesen egyedül. Remélem, hamarosan visszakerülhetek – magyarázta a Borsnak a férfi, aki állítja, meg sem vizsgálták a kiruccanása óta.

A napokban rengeteg lakót átszállítottak a Korányi Kórházba, de István nem volt közöttük. Mint mondja, az elvégzett koronavírustesztje szerencsére negatívnak bizonyult és tünetei sincsenek.

56-os hős a fertőzött

Tegnap már látható volt az otthon bejáratánál a piros tiltó plakát, ahogy a látogatási tilalomról szóló tájékoztatás is. A Bors megtalálta a kórházba szállított gondozottak egyikét. A 87 éves Antal Imrét a Korányi Sándor Kórházban ápolják, amióta kiderült, hogy a koronavírust ő is elkapta. Barbara, az 56-os hős lánya elmondta: édesapja a korát meghazudtolóan jó szellemi és fizikai állapotban volt, egészen mostanáig. Az a ha­nyagság, amit el kellett viselnie az otthon részéről, annyira legyengítette hogy rohamosan romlani kezdett az állapota. Mostanra már néhány olyan napi teendőben is ápolói segítségére szorul, melyeket két hete még teljesen önállóan végzett.

– Ide jutottam. Egyre nehezebben bírom ezt az egészet. Két barátom is meghalt az otthonban, béke poraikra! – kezdte Antal Imre, aki a forradalom idején Vácott teljesített szolgálatot a forradalmi katonai tanács vezetőjeként.

– Még csak 24 éves voltam, de szorgalmas és tehetséges, ezért magasabb beosztással bíztak meg. A megtorlások idején több bajtársamat is elvesztettem, ezt nagyon rosszul viseltem. Én annak köszönhetem az életemet, hogy az akkori barátnőm apja egy magas rangú cégvezető volt, aki a felkelőkkel szimpatizált. Amikor megtudta, hogy ki vagyok, csak kezet fogott velem, és azt mondta, minden rendben lesz – mesélte Imre bácsi, aki egyébként Pálfiként látta meg a napvilágot, és pont a forradalom utáni időkben változtatott nevet, hogy a hatóságokat ki­cselezze.

Ne ússzák meg!

– Igazából most a bezártságot a legnehezebb eltűrnöm, a vírustól nem tartok különösebben. Lázam nincs, de látogatót nem fogadhatok. Hét gyermekem született a négy feleségemtől. Szívesen visszamennék már az otthonba, remélem, jó egészségben találom majd a társaimat. Remélem, a felelősök nem ússzák meg, és abban biztos vagyok, hogy a budapestiek már most megbánták, hogy Karácsony Gergelyre szavaztak, és többet nem követik el ezt a hibát. Több rossz döntést is hozott az elmúlt hetekben – mondta Imre bácsi.

Az áldatlan állapotok nem csupán a gondozottakat veszélyeztették. Koronavírus-gyanú miatt otthoni karanténba kényszerült az idősotthon egy orvosa is. A doktor teszteredményét lapzártánkig nem hozták nyilvánosságra. 

További cikkek

kávé

Kapszulás kávékat vizsgáltak, szörnyű dolog derült ki róluk

Havazás

Kiadták a riasztást: Ezeket a megyéket borítja be mindjárt a hó

Ez is érdekelhet

metropol.hu

Horror Erzsébetvárosban: sokkolta az önkormányzat munkatársait, amit a lakásban találtak – Fotók!

origo.hu

Diplomát hamisított magának Bangóné?

mandiner.hu

Kaszab Zoltán (Vasárnap): Saját bukására játszik a baloldal?

zaol.hu

Farkas Imre, az egykori Zalahús tulajdonosa: „Nem tudok elég nagy köszönetet mondani…”

origo.hu

Generációs kapcsolatot mutattak ki a dohányzás és a testzsír között

vg.hu

Autóbalesete volt Arnold Schwarzeneggernek

ripost.hu

Maga alá temeti a gyász a 7 éves újpesti fiú családját: „Életvidám gyerek volt”

borsonline.hu

Kapszulás kávékat vizsgáltak, szörnyű dolog derült ki róluk

mandiner.hu

„Feri, Szaszi és Peti előre megállapodnak az ülések előtt” – cikket közölt a 444.hu az ellenzék belső viszonyairól

origo.hu

Meglátta az egyetlen üres helyet a járdán, úgy parkolt le, ahogy csak a legnagyobb profik tudnak