Pesti Úti Idősek Otthona - 63 fertőzött közül szökött a dohányboltba Pista bácsi

Pesti Úti Idősek Otthona - 63 fertőzött közül szökött a dohányboltba Pista bácsi

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2020. április 09. 05:00
Négyen elhunytak, hatvanhárman megfertőződtek a Pesti Úti Idősek Otthonában, ahol ki-be járnak a szkafanderes orvosok és a halottaskocsik. Ám hiába a karantén, az intézményből könnyű megszökni – erről beszélt a Borsnak egy lakó, aki szerdán épp a dohányboltba sétált el cigiért.
Bors

Biztonsági óvintézkedések? Fokozott felügyelet? A Fővárosi Önkormányzat által fenntartott, a XVII. kerületben lévő Pesti Úti Idősek Otthonában nagyon úgy tűnik, hogy ezek a kifejezések érvényüket vesztették.

Szerda délelőtt a tudósítónk szeme láttára tért vissza egy szökevény, aki a tiltás ellenére nemes egyszerűséggel kisétált az intézményből, hogy cigit vegyen magának.

„Nem félek a vírustól”

– Vannak fekvőbetegek és ilyen kijárkálók is, mint én – mondta kendőzetlen őszinteséggel a Borsnak a 63 éves István, aki három éve került az intézménybe, miután a felesége meghalt.

Elmondása szerint „elvan, mint a be­főtt”, s a fia is gondoskodik róla. Arra a kérdésünkre, hogy a főbejáratnál álló biztonsági őr ellenére hogyan tudott kiszökni, nem adott egyértelmű választ, de úgy tudjuk, nem azt a kaput használta. Felvetésünkre, hogy a személyzet tudott-e az akciójáról, elismerte, hogy kilógott.

Cigiért mentem, negyedórát lehettem csak távol. A vírustól nem félek, többszöri für­dés­sel védekezem, a vécéhasználat után pedig fertőtlenítőt is használok – magyarázta István. Kérdésünkre, nem fél-e attól, hogy a szökés miatt bajba kerül, sokatmondóan odavágta: „Ennél nagyobba?”

Begördült egy halottaskocsi

Az idős férfi állítja: ő nem találkozott bent koronavírusos lakóval, a fertőzötteket teljesen elszeparálták. Pista bácsit nem engedték rögtön vissza, a bezárt nagykapu előtt kellett bő egy órán át várakoznia.

Tíz perccel később szkafanderes mentősök és a járványügyi hatóságok kocsija hajtott ki szirénázva az udvarról, nem kizárt, hogy a szökevény is ott ült a lesötétített ablakok mögött.

Mindeközben a nagykapu előtt két civil ruhás, maszkot viselő férfi jelent meg. Érdeklődésünkre elmondták, az otthonban élő édesapjuk meghalt, de egyelőre nem tudják, hogy szerettük koronavírus-fertőzött lett volna. Rövidesen egy halottszállító is megjelent.

Fokozott fertőtlenítésről beszél a hivatal

Megkeresésünkre Budapest Főváros Polgármesteri Hivatala közölte: március 8-a óta látogatási és intézmény-elhagyási tilalom, illetve azonnali felvételi zárlat került elrendelésre.

Négy beteg Terézvárosban

Egyes idősotthonokban „sérült” az egészségügyi ellátás, ezért az idősotthonokban kiemelt, kötelező ellenőrzés lesz – mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős Operatív Törzs tegnapi sajtótájékoztatóján. Müller Cecília arra figyelmeztetett, hogy az idősotthonok veszélyeztetettek, ezért fokozott az intézményfenntartók felelőssége. A VI. kerületben lévő Vázsony Vilmos Idősek Otthonában is megfertőződött négy személy.

– Mindezeket az intézkedéseket az intézmények maradéktalanul betartják. Ahol szükséges, ott izolációs szobák kerültek kialakításra a tünettel rendelkezők elkülönítésére. A többi lakó részére teljes körű szobakarantén került elrendelésre.

Fidesz: Karácsonyék mulasztottak

A Fidesz-KDNP fővárosi frakciója felszólítja Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy azonnal intézkedjen a Pesti Úti Idősek Otthona lakóinak védelmében. – Mindez nem történhetett volna meg, ha a Fővárosi Önkormányzat a kezdetektől fogva betartja és végrehajtja azokat az utasításokat és útmutatásokat, amelyeket a hatóságok az önkormányzatok részére kiadtak. Úgy tudni, semmilyen intézkedés nem történt még az utóbbi napokban sem, amikor már értesülni lehetett a fertőzöttekről. Súlyos mulasztások történtek Karácsonyék részéről, ezzel veszélyeztetik az idősek otthona lakóinak életét és az őket ellátó dolgozók egészségét – jelentette ki az otthon előtt tartott sajtótájékoztatóján Pintér Gábor, a közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának tagja.

Az idősotthonok teljes területén fokozott fertőtlenítési eljárást folytatnak – nyilatkozta Kertész Péter sajtóreferens. Természetesen azt is megkérdeztük, hogy a tilalom ellenére hogyan tudott kiszökni egy lakó, milyen vizsgálatokat végeznek el a visszaengedésekor, s lesz-e valamilyen következménye a tettének. Eddig ezekre nem érkezett válasz.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.