Aktuális

Szerbia lezárta határait saját állampolgárai előtt is, a román hadsereg tábori kórházat épít

MTI

Létrehozva: 2020.03.20.

Péntek nyolc órától Szerbia lezárta a határait saját állampolgárai előtt is, és várhatóan tovább szigorítják a kijárási tilalmat az országban. Romániában a hadsereg konténerekből és sátrakból álló tábori kórházat épít a bukaresti járványkórházak tehermentesítésére, a LOT lengyel állami légitársaság közben folytatja tömeges hazaszállító tevékenységét.

Forrás: MTI/AP/Darko Vojinovic

A teljessé vált szerb határzár hatályba lépéséig, korábban a szerb állampolgárok, a diplomaták és a tartózkodási engedéllyel rendelkezők beléphettek még az országba, azzal a kikötéssel, hogy 14-28 napot házi karanténban kellett tölteniük.

Déltől Szerbia szerte beszüntetik a helyközi vonat- és autóbuszjáratokat. Szerbiában már kijárási tilalom van érvényben: jelenleg este nyolc és hajnali 5 óra között tilos az utcára lépni, míg a 65 éven felüliek egyáltalán nem mehetnek ki.

A szerb elnök bejelentése szerint a hét végétől meghosszabbítják majd a kijárási tilalom idejét a fiatalabbak számára is.

Az államfő javaslata alapján lehetővé kéne tenni, hogy vasárnaponként néhány élelmiszerüzletben hajnali 4 és 7 óra között a nyugdíjasok is bevásárolhassanak. Ezt a javaslatot azonban még nem fogadta el a kormány.

A hét végétől vagy a jövő héttől a bejelentések alapján várhatóan teljesen bezárják az éttermeket és kávézókat is, amelyek eddig 18 óráig tarthattak nyitva.

Szerbiában eddig 118 fertőzöttet regisztráltak, a várakozások szerint a betegek száma péntektől exponenciálisan nőni fog.

Romániában a hadsereg konténerekből és sátrakból álló tábori kórházat épít a bukaresti nemzetközi repülőtér közelében a Covid-19-ben szenvedő betegek - a könnyű és közepes esetek - számára, hogy tehermentesítsék a bukaresti járványkórházakat.

Az ötszáz páciens kezelésére alkalmas, laboratóriummal, sterilizálóval, fertőtlenítővel felszerelt tábori kórházat öt nap alatt, várhatóan jövő hét elejéig építik fel, egészségügyi akkreditálása pedig várhatóan további öt napot vehet igénybe.

Az afganisztáni, iraki és boszniai NATO-küldetésekben részt vevő ROL-2-es egészségügyi alakulat tábori kórházát a 2015-ös Ebola-járvány idején is készenlétbe helyezték ugyanazon a helyszínen, de akkor nem volt szükség rá.

Victor Costache egészségügyi miniszter egy csütörtök esti televíziós interjúban rámutatott: Romániában négyezer kórházi ágy áll rendelkezésre az új típusú koronavírussal fertőzött betegek kezelésére. Ha a fertőzések száma meghaladja ezt a számot, a könnyebb eseteket otthonaikban fogják kezelni - tette hozzá.

Romániában péntek délig 308 embernél mutatták ki a koronavírust, mintegy négyezren vannak intézményesített, s több mint 45 ezren otthoni karanténban.

A fertőzöttek száma csütörtök dél óta 31-gyel nőtt. Romániában eddig nem volt halálos áldozata a kórnak, 11 COVID-19-es beteget kezelnek intenzív osztályon, 31 fertőzöttet pedig gyógyultnak nyilvánítottak.

A koronavírussal kapcsolatos legfrissebb híreket ide kattintva találja!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek