S**gfejhűtő teszi tönkre az életét Balázs Andinak

S**gfejhűtő teszi tönkre az életét Balázs Andinak

sztár
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 29. 22:30
Nagy Adri, Horváth Tomi és sokan mások is megkapták a magukét.  
K. B. V.

Az otthonlét, a sokszor unalomba fulladó hétvége sokaknál előhozott egy rossz szokást: az indokolatlan és gyakori hűtőnyitogatást.

Nem is csak az áramszámla miatt baj ez, hanem ugyebár, ha már egyszer nyitva a hűtő, ki is jöhet onnan egy kis nasi, unaloműző falatka, ha pedig már elől van, könnyen le is csúszik egy-két finom falat.

Sokan vagyunk így, hogy összekeverjük az unatkozást az éhséggel, Balázs Andi hűtője azonban „megelégelte”, hogy a színésznő folyton rájár, durván helyre is tette a színésznőt.

Persze, mindez csak vicc, épp hogy unaloműző elfoglatság a színésznő részéről, aki mindig is szerette megnevettetni követőit.

Így jó barátnője, Koltai Vivien színésznő is jól megkapta a magáét, amiért délután kettőkor már a második üveg borért nyúlt volna be a fridzsiderbe.

Aztán jött szépen sorban Horváth Tomi, akire azért szólt rá a hűtője, mert ha ennyit eszik feleségével, egyikükre sem megy majd fel a Gucci melegítő, mire elvonul a koronavírus-járvány.

Nagy Adrinak is igazi s**gfejhűtője van, az énekesnő azért „kapott ki”, mert míg kisfia aludt, ő előbb Túró Rudit akart csenni, majd miután a hűtője jól beszólt neki, inkább a borosüveg felé kapott.


 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.