Egyedül utaznak a szlovénok a liftben
Szlovéniában szombaton 52, vasárnap pedig 46 új fertőzöttről adtak számot, így 730-ra emelkedett a koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma, és már tizenegyen haltak meg a betegség következtében.
A szlovén kormány szombaton elrendelte, hogy a többlakásos társasházakban naponta kétszer fertőtlenítsék a bejárati kilincseket, lépcsőkorlátokat és a lifteket, utóbbit egyszerre csak egy ember használhatja.
Szerbiában is szigorítottak a kijárási tilalmon. Hétköznaponként továbbra is 17 és 5 óra között tilos az utcára lépni, hétvégenként viszont 15 és 5 óra között van érvényben.
Romániában sok a középkorú fertőzött
Romániában először ugrott 300 fölé az egy nap alatt ismertté vált új koronavírusos fertőzések száma. 308 új esetet diagnosztizáltak és kilenc ember halt meg.
A román kormány az egyik közösségi portálon tett közzé statisztikai adatokat, melyek szerint a fertőzöttek átlagéletkora 46 év. Többségük (55 százalék) életkora 19-50 év közötti, csupán nyolc százalékuk múlt el hetvenéves. A megbetegedettek 55 százaléka nő, három százaléka 18 év alatti.
A hétvégi mozgást is korlátozták Szerbiában
A szerb egészségügyi miniszter indoklása szerint azért kellett korlátozni a hétvégi mozgást, mert az emberek felelőtlenül tömegesen vonultak az utcára a szép idő közeledtével. Szerbiában egy nap alatt 528-ról 659-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma.
A kieső fizetéseket pótolják Szlovákiában
Az ujszo.com közlése szerint „Elsősegély” névre keresztelt csomagot fogadott el a szlovák kormány. Azon cégek alkalmazottainak, amelyeknek kötelezően be kellett zárniuk a koronavírus-járvány miatt, az állam a fizetésük 80 százalékát téríti.
* * *
A koronavírussal kapcsolatos legfrissebb híreket ide kattintva találja!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.