Aktuális

Koronavírus: Saját lábán ment be a Szent László Kórházba a rendelőből elszökött holland férfi

Kóré Károly

2020. március 6. péntek 18:52

Négy állampolgárnál mutatták ki a koronavírust hazánkban – jelentette be Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központ vezetője. A megbetegedett egyik iráni diák barátnője videón keresztül nyilatkozott.

Forrás: MTI

Jelenleg négy megbetegedettről van tudomásunk – jelentette ki az operatív törzs sajtótájékoztatóján Müller Cecília országos tisztifőorvos. Hozzátette: folyamatban van egy 16 fős gyógyszerészcsoport kikérdezése. 
Folyamatosan vizsgálják az újabb eseteket, és minden bejelentést komolyan vesznek és kezelnek.
Az egyes esetekre vonatkozó kérdésekre válaszolva a tisztifőorvos úgy fogalmazott: azt, hogy a fertő­-
zött és környezete között szoros kontaktus volt-e, időben és térben is kell vizsgálniuk.

Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője bejelentette: hazánkban négy állampolgárnál mutatták ki a koronavírust, jelenleg 39-en vannak karanténban. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa elmondta: az egyik iráni egyetemistának enyhe tünetei vannak. Hozzátette: a karanténban levő 11 diák és kísérőik teljesen jól vannak.

Tájékoztató kisfilmek jelennek meg a megelőzéssel kapcsolatban – fűzte hozzá az elhangzottakhoz Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal parlamenti államtitkára.

A négy betegről annyi tudható, hogy egyikük egy Debrecenben élő brit állampolgár, a többiek irániak. Az egyik fiatal a Gödöllői Egyetemen tanul, a másik pedig negyedéves hallgató a SOTE gyógyszerészkarán. A harmadik fiatal egyikük felesége. Időközben kiderült, hogy Szerbiában is találtak egy koronavírussal fertőzött férfit, aki Magyarországon is járt, ám már legalább három hete, vagyis jóval a kéthetes lappangási időn túl. Ez azt jelenti, hogy nem nálunk fertőződött meg.

Három fontos tünet

A kormány videókkal is segít, ezekben a mentőszogálat vezetője, Győrfi Pál beszél a koronavírus-fertőzésről, és hasznos tanácsokat ad arról, hogyan kerülhetjük el
a betegséget.

Mit tegyen, ha koronavírus-fertőzöttnek érzi magát? Győrfi szerint ahhoz, hogy egyáltalán felvessük a koronavírus-fertőzés gyanúját – mondta –, néhány feltételnek teljesülnie kell.

Először is: jártunk-e olyan térségben, amely veszélyeztettnek számít? Esetleg voltunk-e szoros kontaktusban valakivel, aki fertőzött, akiről tudjuk, hogy koronavírus-fertőzése van?

Ha valamelyik kérdésre vagy mindegyikre igen a válasz, és tüneteink is vannak – a három legfontosabb tünet a köhögés, leggyakrabban száraz köhögés, a 38 fok feletti láz, illetve a nehéz légzés –, akkor még mindig lehet az ok egy influenzafertőzés vagy nátha – mondta Győrfi Pál.

A szóvivő figyelmeztetett: ilyenkor ne személyesen, hanem telefonon keressük fel a körzeti orvost.

A szóvivő a Borsnak elmondta: Az Országos Mentőszolgálat valamennyi mentőegysége rendelkezik a fertőző betegek ellátásához szükséges védőfelszereléssel, és a fertőtlenítés eszközeivel. Jelentős mennyiségű raktározott tartalék is rendelkezésre áll.

Lázas az iráni felesége

Két iráni, koronavírussal megfertőződött diák tartózkodik jelenleg Budapesten. Egyikük a Semmelweis Egyetem hallgatója. A BBC Persia televíziós csatorna egy Instagram-bejegyzés alapján különös anyagot tett közzé, melyen az egyik hallgató állítólagos felesége nyilatkozik.

– Miután visszatértünk Iránból Budapestre, a párom, Milad fejfájásra, rosszullétre és szorongásra panaszkodott, nem érezte jól magát. Az egyetemről hamarosan szóltak, hogy menjen be, és végezze el a koronavírus-tesztet. Ennek eleget is tett. Nemsokára kiderült, hogy pozitív lett az eredménye, így közölték: mindenképpen maradjon otthon, hamarosan megy érte egy speciális mentőegység, amely rögvest a Szent László Kórház karanténjába szállítja. Aztán nekem is szóltak, hogy fáradjak be a kórházba, ugyanis rám is karantén vár. El vagyunk különítve, de tartjuk a kapcsolatot. Szerencsére Milad azonban már jobban van. Az ellátás remek, bizakodóak vagyunk – újságolja a lány a videóban, aminek azonban késôbb nyoma veszett az interneten. Milad párja tegnap délutánra belázasodott.  

Színházban is jártak 

Színházi előadáson is részt vett a koronavírussal fertőzött iráni fiatal. Az Artust Kortárs Művészeti Egyesület épületében február 29-én a Kérész Művek műsorát adták, melyet a koronavírusügyben érintett iráni házaspár is megtekintett. A szervezet munkatársai egyébként jól ismerik őket, mert a feleség korábban velük dolgozott.
– Azt nem tudtuk, hogy a közelmúltban hazájukban, Iránban jártak – hangsúlyozta a Borsnak az egyesület egyik munkatársa. Az ügy kirobbanása óta többször is felvettük a kapcsolatot a feleséggel – árulta el az illetékes.
A házaspár csütörtökön délelőtt e-mailben értesítette az intézményt, hogy a férfi koronavírustesztje pozitív lett, és mindkettejüket karanténba zárták a Szent László Kórházban.

Gyanús beteg szökött el

Megszökött a budapesti, XVIII. kerületi háziorvosi rendelőből egy koronavírus-gyanús férfi tegnap délután. A Magyarországon dolgozó holland néhány nappal ezelőtt járt hazájában, ahol érintkezett egy vírushordozóval. Miután visszatért hozzánk, észlelte magán a tüneteket, ezért orvosi vizsgálatra jelentkezett. Az őt ellátó doktornő megállapította a gyanút, ezért a beteggel közölte, hogy nem mehet sehová, és felkérte, hogy foglaljon helyet egy elkülönített szobában, ahol megvárhatja az érte érkező mentősöket, akik aztán a Szent László Kórházba szállítják őt további kivizsgálásra. A férfi kijelentette, hogy nem vár semmire, mert be kell mennie az óvodába a gyermekéért. Az orvos erre még nyomatékosabban felhívta a figyelmét a felelősségére, ám őt ez nem hatotta meg, inkább önkényesen távozott az intézményből. Az egyelőre nem tudható, hogy saját autójával vagy tömegközlekedéssel indult a gyermekéért. Szebényi Attila, a rendelő ügyvezetője 
a Borsnak elmondta: az eset után rövid időre lezárták a rendelőt.

– A férfi eltűnése után haladéktalanul értesítettük a rendőrkapitányságot, az ÁNTSZ-t, és a Központi Operatív Törzset is, a rendelőt pedig az előírásoknak megfelelően fertőtlenítettük. A gyógyítás azóta zavartalanul folyik, az épületben nincs fertőzésveszély – fogalmazott az intézményvezető.

A férfi később úgy döntött, mégis bemegy önként a kijelölt kórházba.

Eltűnt a szentelt víz 

A Magyar Katolikus Egyház is megtette a szükséges óvintézkedéseket a koronavírus miatt. Csütörtökön körlevélben értesítette a templomok mellett a katolikus iskolák, egyházi intézmények vezetőit is. Higiéniás okokból a szentmiséken nyelvre áldozás helyett általánossá teszik a kézbe áldoztatást, illetve a közös Mi atyánk után elmarad a kézfogás is. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kérk a gyóntatóhelyiségek rendszeres szellőztetését, a gyóntatórácsra fóliát kell rögzíteni, továbbá a járvány végéig a szenteltvíztartókat is kiürítik. De az is előfordulhat – áll a levélben –, hogy ha a hatóságok elrendelik a tömegrendezvények betiltását, akkor ez vonatkozhat a nagy létszámú egyházi rendezvényekre is.

További cikkek

Tragédia

Sikítás törte meg a csendet: szomszédai küzdöttek az 1 éves kisfiú életéért

Karambol

Súlyos baleset történt, azonnal indultak a rendőrök és a tűzoltók a XVIII. kerületbe

Ez is érdekelhet

mandiner.hu

Ámokfutó lövöldözött a heidelbergi egyetemen

borsonline.hu

Brutális, ami az ország felé tart: ebben nem lesz köszönet

origo.hu

Tyrannosaurus üldöz síelőt a Jurassic World: Világuralom előzetesében - videó

magyarnemzet.hu

„Visszataszító ilyet hallani egy közéleti szereplőtől”

kisalfold.hu

Hamis parfümökkel üzletelt a neten egy egy Győr-Moson-Sopron megyei hirdető

origo.hu

Mumifikálódott magzatot fedeztek fel egy egyiptomi múmia hasában

origo.hu

Inkább már befizetnek a magyarok az ATM-eknél

life.hu

Friss kutatás: kiderült, mennyire véd a Szputnyik V az omikron ellen

life.hu

Tűz a Szent Imre kórházban: "Csak a kétségbeesett kiabálás szűrődött át"

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: édesapjára emlékezik a volt tatabányai szélső

origo.hu

Légifotók régen, amikor még nem drónokkal fotóztak - galéria