Képzelt riport egy (elmaradt) autókiállításról

Képzelt riport egy (elmaradt) autókiállításról

autó
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 08. 15:00
Minden év elején az autóipar résztvevői, a gyártók, a kereskedők, az újságírók és a legfontosabbak, az autók szerelmesei kiéhezve várják a Genfi Autószalont.
Bors

Ez az egyetlen európai autókiállítás, melyet minden évben megtartottak – eddig. Az idei lett volna a 90. alkalom, ám ezúttal az élet keresztülhúzta a számításokat. A koronavírus európai és leginkább svájci megjelenése miatt a szervezők öt nappal a nyitás előtt lemondták a rendezvényt, miközben a gyártók és más kiállítók már felépítették kiállítótereiket, és elhelyezték újdonságaikat a porondokon.

A marketingesek valószínűleg napokig nem aludtak, hogy újragondolják világpremierjeik bemutatási lehetőségeit. A megoldást persze az internet nyújtotta, ahol az eredeti sajtónapokon videóösszefoglalókban tudták bemutatni újdonságaikat.

Elképzelhető, hogy ez a szerencsétlen eset a jövőben megváltoztatja majd az autóbemutatók sorsát, és ezt a költséghatékonyabb, fenntarthatóbb módot választják majd a gyárak egy-egy világpremierhez, eurómilliókat spórolva ezzel meg.

Hogy olvasóink mégse maradjanak le az eredetileg a Genfi Autószalonra időzített kocsikról, összegyűjtöttük a legérdekesebbeket.

A Daciának is szüksége van a környezetvédelmi büntetések elkerülése érdekében, hogy egy elektromos autót is piacra dobjon. A hírek szerint a Dacia Spring Electric végső formájában 2021-ben kerülhet piacra, gyengécske 200 kilométeres hatótávval, valószínűleg a piaci árak alá pozicionálva a 3,73 méteres autót.

A Volkswagen elektromos offenzívája lendületbe jött, és bár még az első modell, az ID.3 sem jutott el a kereskedésekbe, máris itt van követője, az ID.4. A teljesen elektromos modell ugyanarra a műszaki alapra épül, csak a divatos SUV jelmez alá bújtatva.

A Skoda Octavia RS már legelső változatával is meghódította a sportos autók kedvelőit. A legújabb modell már plug-in hibrid hajtást is kapott, így a 245 lóerős rendszerteljesítményével nem csak gyors, méretes, és biztonságos az Octavia RS iV, de környezettudatos is.

A BMW új fejezetet nyit a cég életében a Concept i4 bemutatásával. A Coupé vonalú, tisztán elektromos hajtású modell a gyári adatok alapján igencsak kitűnik versenytársai közül, hiszen 600 kilométeres hatótávolságot, 4 másodperces gyorsulást százra, és 200 km/órás végsebességet ígérnek a gyáriak.

Az A3 érkezése a Golffal párhuzamosan borítékolható volt, azonban ez a modell most több lett, mint egy Golf „audis ruhában”. A tervezők rendesen átgyúrták a vonalait, az izmosnak tűnő kompakt autó ugyanakkor mindössze 3 motorból álló kínálatot fog ajánlani kezdetben.

A Suzuki Ignis az aktuális ráncfelvarrását kapja meg, igazítva az autó dizájnját az aktuális suzukis megjelenéshez, illetve a motorok terén is fontos, hogy a hibrid rendszer már ebben a modellben is elérhető lesz.

A Formentor az első, amelyet kizárólag a Cupra számára fejlesztettek, így ez a márka kínálatában az érzelmekben leggazdagabb modell. A sportos vérvonalat le sem tagadhatná, 310 lóerős erőforrást kap, de természetesen tölthető, plug-in hibrid is lesz a választékban a 2020 végi megjelenéskor.

A Hyundai az i30 család legújabb változatával készült. A népszerű kompakt modell mindhárom karosszéria-típusban egyszerre újul meg, nem is beszélve a szinte már legendás N változatról. A motorok terén szintén bővülést jelent a mild-hibrid rendszer megjelenése.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.