Aktuális

Hableány-tragédia: Nem érzi bűnösnek magát a hajóskapitány

B. B.

2020. március 12. csütörtök 10:00

Nem ismerte el bűnösségét Jurij C. megvádolt ukrán kapitány a dunai hajókatasztrófa előzetes tárgyalásán. A férfi az áldozatok összetört szeretteire pedig még csak rá sem pillantott.

Rezzenéstelen, közömbös arccal sétált be a tárgyalóterembe az ukrán hajóskapitány, Jurij C., akit az utóbbi idők legsokkolóbb hajószerencsétlenségének okozásával vádolnak: ő vezette ugyanis május 29-én a Viking Sygin szállodahajót, ami belerohant a koreai turistákat szállító Hableányba. A tragédia során 28 ember, köztük a hajó kapitánya, Lombos László és matróza, Pethő János meghalt, egy koreai asszony holttestét a mai napig keresik. C. a baleset óta tagadja felelősségét az ügyben, így nem meglepő, hogy előzetes tárgyalásán sem fogadta el az ügyészség által felajánlott 9 év börtönt, és ugyanennyi időre való hajózástól eltiltást. Vallomást sem tett, mint mondta, nem készült fel erre.

A tárgyalás nehezen indult, ugyanis a hallgatóságot a koronavírus elleni óvintézkedés miatt elkülönítették, csupán a védők és a sértetti képviselők maradhattak bent. A koreai áldozatok hozzátartozói közül azonban – szintén a vírus miatt – senki nem jelent meg, míg Lombos kapitány lánya fájdalma miatt volt képtelen részt venni az ülésen. 

Eljött azonban Pethő János testvére, Tibor, és az elhunyt matróz élettársa, Mariann. Mindketten azért jöttek, hogy Jurij C. szemébe nézhessenek.

– Olyan óriási a tehetetlenség érzése bennem, hogy nagyon nehéz szavakba önteni indulatok nélkül – jellemezte a benne dúló érzelmeket a Borsnak Tibor. Főleg, miután végignézte, hogy a kapitány rezzenéstelen arccal bizonygatta ártatlanságát. Tiborékra rá sem nézett, ahogyan korábban, úgy most sem kért bocsánatot.

– Nem számítottam rá, hogy bármit is mond, vagy bocsánatot kér, de még csak hátra sem nézett, a szemébe sem tudtunk nézni. De az összes ülésen itt leszünk – szögezte le. János párját, Mariannt is megviselte a per.

– Felkavaró volt – mondta a gyászoló asszony, akitől szintén nem kért bocsánatot a kapitány. – Bár valószínűleg megbánta, amit tett, de itt emberéletekről van szó, és súlyos emberi mu­lasztásról, ami megbocsáthatatlan – tette hozzá. 

További cikkek

Dráma

A gyerekszoba előtt állt meg az elszabadult kamion Bodogláron

Dráma

Harmadszor landolt kamion a család kertjében a Bács-Kiskun megyei Bodogláron

Ez is érdekelhet

origo.hu

Fontos figyelmeztetést adtak ki rengeteg magyar autótulajdonos számára

borsonline.hu

Ez lehet az omikron legelső tünete, mutatjuk, mire figyelj fel

origo.hu

Csollány Szilveszter élete képekben

bama.hu

Kádban tapossa a fejeket a szalántai család

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: a francia válogatott a 2. félidőben átgázolt Montenegrón

vg.hu

Hallhat és érezhet Csollány Szilveszter a pszichoterapeuta szerint

mandiner.hu

Dopeman szerint a Fidesz egy 12 éves Audi, az ellenzék pedig egy 30 éves, szakadt Polski Fiat

nemzetisport.hu

Keddi sportműsor: Afrika-kupa, férfi kézi Eb és kosár BL

ripost.hu

Pucér tökély, teljesen meztelenül terül el előtted a legszexibb szörfös bombázó

origo.hu

43 évesen meghalt a magyar színész