Aktuális

Végre békében nyugodhat a brutálisan meggyilkolt kislány

Bors

Létrehozva: 2020.02.23.

2,5 éves huzavona után végre eltemethette apja a saját otthonában kegyetlenül meggyilkolt, alig 22 hónapot élt lányát. Sírját rózsaszín és fehér virágok borították.

Eve Leatherland mindössze 22 hónapos volt, amikor az anyja új élettársa súlyosan megverte majd halálosan bedrogozta őt 2017-ben a walesi Cornwallhoz közeli Liskeard településen, otthonuk

ban. Az apa most végre megadhatta a kislánynak a végső tisztességet. A tragikusan elhunyt kislány pici rózsaszín koporsóját, 4 gyönyörű fehér lovas hintóval vitték el a templomba, majd onnan a temetőbe.

Dean Bird, az elhunyt Eve apja megható üzenetben búcsúzott kislányától a közösségi oldalán:

– Túl jó erre a világra! Mindannyian tudjuk, szükségük volt egy hercegnőre a Mennyországban, erre a legjobbat kapták. Te hercegnőm, mindig a hercegnőm leszel, de emlékezz egy dologra. Ha egy nap megtalálod a herceget csak emlékezz rá, én apa vagyok, te pedig a hercegnőm.

Nagyon szeretlek téged! Ma örök nyugalomra helyezünk téged az örökkévalóság ágyikójában. Szeretlek angyalom!”

Deannek több mint 2 évig tartott, hogy a szükséges engedélyeket beszerezve eltemethesse kislányát.

Eve anyja, Abigail Leatherland a Facebookon keresztül ismerte meg új társát, Tom Curd személyében, akivel gyorsan összeköltözött és vitte magával két kicsi gyermekét is. A kéthetes Truro-i bírósági meghallgatáson elhangzott, hogy Tom folyamatosan bántotta Eve-t. A kislány bordái 12 helyen, feje pedig 2 helyen volt sérült a halálakor, amelyet végül nem a kegyetlen fizikai bántalmazás, hanem halálos adag drog beadása okozott. 2017 október 5-én végül mentőhelikopterrel a Plymouthban található Derriford kórházba szállították a kislányt, aki az orvosi beavatkozás előtt már órákkal korábban halott lehetett.

A tárgyaláson a bíró elmondta a 26 éves anyának, hogy semmit sem tett azért, hogy megvédje a kislányát az új barátjától. Ezért 3,5 év börtönre ítélték, amiért asszisztált kislánya halálához. A nő volt élettársa, a 31 éves Tom Curd pedig életfogytiglant, minimum 20 év börtönbüntetést kapott.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758946_auto_resized.jpg
origo.hu

Egyre szánalmasabban szerepel a világ legtöbbet költő focicsapata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22809_resized.jpg?avcount=1702265419
origo.hu

Emily Ratajkowski tangában mutogatja a fenekét - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16759382_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismert szépség és édesapja halt meg a csütörtöki horrorbalesetben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16759647_auto_resized.png
hirtv.hu

Célpont: Gengszterfilm az I. kerületben + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757653_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ünnepi francia bundás kenyér, a legfinomabb karácsonyi reggeli, amit csak készíthetsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16759499_auto_resized.jpg
vg.hu

A magyar kormányfőt olvasva elképedtek a franciák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22810_resized.jpg?avcount=1702265419
origo.hu

Csak egy öv takarja Tolvai Reni feszülő, érett óriásmelleit - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758114_auto_resized.jpg
travelo.hu

A legolcsóbb országok, ahova érdemes elutazni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16759915_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hajszálnyival nyert: ő a Sztárban sztár leszek! győztese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758261_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: Mentik az embereket, szörnyű kukásautó-baleset történt Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758145_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Heti Top: Kiderült a titok Stana Alexandráról, lebukott Hunyadi Donatella és táncpartnere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22728_resized.jpg?avcount=1702265419
life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/UBveBTe0xyzdE_CSrERvGtvBQYLqZ41W8y35kZo5mmM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ4MzkwNzY1MmE5NjQ2ZjU4MTFkZDQzYTVmMmNiOTBj.jpg
Gyász

„Istenem add, hogy megtaláljam a kisfiam sírját” – apró fejfa őrzi Istvánka emlékét a kaposvári temetőben

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/2zpSJdS92COVESl7dijO4eoEM2neJOsbKmiL53M90UQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk2ZDI2NjhjMWFiOTQ2ZmI5YzdhZWZhMzc1NTY2MmFl.jpg
Unoka

Fotón Orbán Viktor unokája: Annussal gyújtották meg a második gyertyát