Az köztudott, hogy – jobbára Honvéd-sportolókból – Szentendrén sportszázad alakult, és a tagjai szerződéses honvédként szolgálnak. Most Szegedről is hasonló hír érkezett. Birkás Balázs, a Tisza-parti kajak-kenu szakosztály világ- és Európa-bajnoka önkéntes területi tartalékos kiképzést vállalt.
– Szeretem a hazámat, ebből fakadóan kedvelem a honvédelmet, ráadásul a családtagjaim sokat meséltek arról az időről, amikor még kötelező volt a bevonulás, ezért jelentkeztem területi tartalékosnak – mondta a Vasárnapi Borsnak Birkás.
– Bárcsak minden kívánságom így teljesülne, hiszen egy igazán jó összetételű szegedi rajban kaptam kiképzést, amely összességében tízszer két napomat vette igénybe.
A kajakos megismerkedett Kalasnyikov géppisztolyával, amelynek szerkezetét már tökéletesen ismeri, akár bekötött szemmel le tudja szerelni a fegyver úgynevezett csőszájfékjét, és azzal is tisztában van, hogy mikor ad le egyes lövéseket a gépkarabély, és mikor sorozatot.
– Természetesen részese vagyok a bajtársaimmal a harcászati kiképzésnek, és további ismereteket is szerzek, amelyek alkalmassá tesznek arra, hogy ha szükséges, fegyverrel védjem a szülőhazámat.
Erre persze inkább ne kerüljön sor, amivel Birkás is egyetért, majd hozzáteszi: nem kizárt, hogy később más típusú jogviszonyba keveredik majd a Magyar Honvédséggel.
– Az élet csupa kihívás egy fiatal számára. Jelenleg az élsportra összpontosítok, a tokiói olimpián szeretnék minél kiemelkedőbben szerepelni, és mivel az önkéntes tartalékos honvédelem tetszik, azt fontolgatom, a későbbiek során én is szerződéses katonai pályára lépek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.