Százmilliókat vitt ki a frakcióból az anyagi gondokkal küzdő Jobbik

Százmilliókat vitt ki a frakcióból az anyagi gondokkal küzdő Jobbik

közélet
PUBLIKÁLÁS: 2020. február 11. 16:34
Alig több mint másfél év alatt minden más frakciónál többet fizetett ki általános, jogi-, szak- és kommunikációs tanácsadásra a Jobbik. Rengeteg pénzt kaptak a pártközeli elemzőintézetek is.
Bors

Tavaly februárban rendkívüli kongresszuson tárgyalt saját megszűnéséről a Jobbik, miután az Állami Számvevőszék (ÁSZ) újabb, 270 milliós büntetést szabott ki a még az egy évvel korábbi bírságával is tartozó ellenzéki pártra. Az Országgyűlés Hivatalától (OH) kapott működési keretből a Jobbik parlamenti frakciója ugyanakkor szinte még abban az évben „visszanyerte" az összeget, az új parlamenti ülésszak kezdete óta pedig már több mint 380 millió forintot költött el – derült ki a képviselőcsoport szerződéseiből, amelyeket a hvg szerzett meg.

A 21 fős ellenzéki frakció ezzel toronymagasan a legtöbbet költő képviselőcsoport – majdnem kétszer annyit költött el, mint a közel hatszor akkora Fidesz frakció.

A képviselőcsoportok az Országgyűlés Hivatala költségvetéséből – tehát közpénzből – fedezik a működésükkel járó kiadásokat. Ennek mértéke havonta a képviselői tiszteletdíj (2019 márciusától 989 700 forint) tízszerese, plusz a frakcióhoz tartozó képviselőnként kormánypártoknál a tiszteletdíj 30, ellenzékieknél a 40 százalékának megfelelő összeg. A pénzből a parlamenti, politikai tevékenységüket kell fedezni, de valójában nem korlátozza semmi, hogy mire költik. 

A Jobbiknál a

380 millió forintból több mint 145 millió ment egyből a párthoz közeli IRÁNYTŰ Politikai és Gazdaságkutató Intézetnek:  

2018 júniusától decemberig fél évre 61,9 millió, 2019-ben pedig 82,8 millió.

Az intézet tulajdonos-ügyvezetője, Forrai Richárd, a Jobbik korábbi frakcióigazgatója, a 2018-as választás után lemondott pártelnök, Vona Gábor korábbi tanácsadója. 

A legtöbbet ugyanakkor nem az intézetnek vagy más cégeknek, hanem magánszemélyeknek fizette ki a képviselőcsoport: összesen 246 ilyen szerződés (a megbízások több mint kétharmada) szerepelt az összesítésben, magas, 182,3 millió forintos összértékkel.

A nevek nem nyilvánosak, de több, folyamatosan megújuló megbízásra lehet következtetni, és jócskán vannak azonos feladatra egymással párhuzamos szerződések is. Míg a többi frakció ráadásul szakterületenként vagy konkrét törvényjavaslatonként is meghatározta, hogy pontosan milyen szaktanácsokért fizetett, addig a Jobbiknál még csak utalás sincs erre: összesen 94 darab megbízás fut a bármire ráhúzható „szakpolitikát érintő tanácsadás" címen, 70 ezertől 3,6 millió forintig, összesen 53 millió forint értékben.

A szakpolitikain túl „sima" tanácsadásra is elment

25,9 millió forint, kommunikációs tanácsokra pedig további 24, beleértve a Jobbik szóvivőjének és új sajtófőnökének, Farkas Krisztinának 6,92 millió forintos – havi 900 ezres – megbízási díját.   

A 24 millió forintban viszont nincsen benne a Facebook-oldalak kialakítása, és az események fotós, illetve videós megörökítése: ezek összesen további 18 millió forintba kerültek, és 4 millió forintot a belső kommunikáció fejlesztésére is fizetett egy titkos magánszemélynek a képviselőcsoport.

Az összesítésből mindemellett továbbra is úgy tűnik, hogy a többihez képest kiemelten aktív külpolitikai tevékenységet folytat a Jobbik-frakció, ha azt feltételezzük, hogy valóban ezt a tevékenységet támogatta a

másfél év alatt kötött összesen 32 megbízás tolmácsolásra és fordításra, összesen több mint 20 millió forint értékben.  

A rendezvényköltségek között különös az is, hogy bár 2019. február elsején a párt sajtótájékoztatón jelentette be, hogy akár meg is szűnhet a rá kirótt újabb ÁSZ-bírság miatt, egy nappal későbbi évadnyitó rendezvényén 3,2 millió forintot elköltött a képviselőcsoport, ebből 844 ezret étkezésre, közel egymilliót pedig a rendezvénytechnikára.

Kiderült az is, hogy van valaki - neve nem nyilvános - akinek az ELTE-s tanulmányait havi 433 ezer, 18 hónapra összesen 7,79 millió forintért tanulmányi szerződéssel finanszírozza a képviselőcsoport.

Kiderül még az is, hogy autóbérlésre a 2018 júniusától 2020 márciusig tartó időszakban összesen 14,1 millió forintot fizettek ki a Porsche Hungáriának.

(Origo)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.