A török elnökkel folytatott tárgyalás témája a szíriai háborús helyzet és a migráció ügye volt. Recep Tayyip Erdogan tájékoztatta a magyar miniszterelnököt arról, hogy óriási a nyomás Törökországon, ezért a továbbiakban már nem tudják visszatartani az ott tartózkodó migránsok egy részét. Szót ejtettek a március folyamán megrendezendő V4-Törökország csúcstalálkozó előkészületeiről is.
Orbán Viktor miniszterelnök péntek délután összehívta biztonsági kabinetjének ülését, amelynek tagja a külgazdasági és külügyminiszter valamint a belügyminiszter is. Az ülésen áttekintették a hazai biztonsági szolgálatok jelentéseit, majd döntés született arról, hogy megerősítik a magyar határok védelmét, és fokozott figyelmet fordítanak a balkáni migrációs útvonalon zajló történésekre.
Havasi Bertalan azt is közölte, hogy Orbán Viktor a nap folyamán levelet is írt Erdogan elnöknek, melyben kifejezte részvétét és együttérzését a török fegyveres erőket Szíriában ért támadás áldozatai kapcsán. „Biztosítom Önt, hogy Törökország NATO-szövetségesként és elkötelezett partnerként számíthat Magyarországra” – írta a török államfőnek Orbán Viktor.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.