Kocsis Máté: A bűnözőknek nem jutalom, hanem büntetés jár

Kocsis Máté: A bűnözőknek nem jutalom, hanem büntetés jár

közélet
PUBLIKÁLÁS: 2020. február 14. 09:46
A Fidesz-KDNP támogatni fogja a feltételes szabadlábra bocsátás szigorítására és a „börtönbiznisz” felszámolására vonatkozó igazságügyi minisztériumi előterjesztéseket – közölte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Balatonfüreden, a kormánypártok kihelyezett frakcióülését követően.
Bors

A politikus azt a célt fogalmazta meg, hogy aki más életére tör, azt még jó magaviselet esetén se lehessen feltételesen szabadlábra bocsátani. Hozzátartozók sérelmére elkövetett bűncselekmények esetében pedig a feltételes szabadlábra bocsátás feltétele lesz a pártfogó felügyelet intézménye. Kezdeményezik továbbá a bírói joggyakorlat felülvizsgálatát a gyermekelhelyezésre, a szülői felügyeletre és kapcsolattartásra vonatkozóan – tájékoztatott, hozzátéve: abban is egyetértés volt, hogy meg kell erősíteni a gyermekvédelmi jelzőrendszer működését.

„A cél az tehát, hogy a bűnelkövetők szigorú büntetést kapjanak, ez alól ne tudjanak kibújni, a bajba jutottak, különösen a gyermekek, pedig minél szélesebb körű védelemben részesüljenek” – mondta Kocsis Máté.

A közelmúltbeli győri gyermekgyilkosság ügyében megjegyezte: ha a bíróság nem a legenyhébb büntetést szabta volna ki a korábban elkövetett bűncselekmény miatt, akkor az elkövető még ma is börtönben lenne, a gyermekek pedig életben lennének.

A frakcióvezető úgy folytatta: az emberek igazságérzetét szintén sértő „börtönbiznisz” is téma volt a frakcióülésen. Szavai szerint egy milliárdos üzletágról van szó, a fogvatartottak, köztük gyilkosok, rablók, csalók ügyvédek segítségével sok százmillió forintot perelnek ki az államból rossz börtönkörülményekre hivatkozva.

Példaként említette, hogy az olaszliszkai lincselőknek 5, illetve 6 millió forintot ítéltek meg, a battonyai rém 2 millió forintot, a Burka család pedig 45 milliót kapott, de Magda Marinko is több millió forintra számít – sorolta.

A „bizniszre ráépültek a dörzsölt ügyvédek és a Soros-hálózat tagjai”, például a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és a Helsinki Bizottság – mondta, megemlítve, hogy 2017-2019 között 8,6 milliárd forintot fizetett ki az állam ilyen címen.

A kifizetések 61 százaléka ügyvédi számlákra érkezett, az ügyvédek pedig 15-40 százalékos sikerdíjjal dolgoznak – tette hozzá Kocsis Máté, aki az ügyvédek közül megnevezte Magyar Györgyöt, „aki a balliberális ellenzék egyik ikonikus alakja” és Karsai Dánielt, a Helsinki bizottság és a TASZ ügyvédjét.

Kijelentette: a bűnözőknek nem jutalomra, hanem büntetésre van szükségük a börtönben.

(Ripost)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.