Aktuális

Emlékszik még a 13 évesen teherbe esett orosz kislányra? Úgy néz ki, megvan az igazi apa

Bors

2020. február 13. csütörtök 20:00

Házi őrizetben van az a kamasz, akitől teherbe eshetett a 13 éves Darya. Az orosz történet “hőse” eddig a 10 éves Ivan volt, aki magára vállalta a gyereket.

Forrong az orosz közvélemény. Pár hete mi is beszámoltunk az érdekes esetről: egy kibeszélős műsorban két fiatal, a 13 éves Darya és a 10 éves Ivan arról beszélt, hogy egy alkalmi együttlét után a kislány teherbe esett a fiútól.

A szülők és a lány szerint is Ivan az apa, hiszen az elmondások alapján nem volt mással viszonya Daryanak. Az orvosi vizsgálatok szerint viszont Ivan nem lehet a gyerek apja, mivel biológiailag képtelen még a gyereknemzésre.

Odáig fajult az ügy, hogy már az orosz rendőrség is nyomozni kezdett az ügyben. Most pedig egy rejtélyes, 15 éves fiatalt tartanak házi őrizetben a rendőrök, akinek köze lehet a történethez. A hatóságok szerint ő maga a gyerek apja.

A fiút Stepannak hívják, de azt is hozzátették, hogy ez csak álnév. A titokzatos fiút valahol Szibériában tartják fogva a hatóságok. Egyik hivatalos szerv sem mond még konkrétumokat az üggyel kapcsolatban, csak annyi bizonyos hogy a 15 éves fiú lehet a gyerek apja.

Az eset óta Darya az egyik legismertebb Insta-celeb Oroszországban. 89.000 követőre tett eddig szert a még rendkívül fiatal Darya.

A lány anyja, Elena súlyos daganatos beteg, de az ügy óta azt érzi, most kell csak igazán élnie. Elmondása szerint az elején azt hitte, hogy a lánya csak elrontotta a gyomrát. Egy orvosi vizsgálat után kiderült: várandós a 13 éves kislány. 

A lány korábbi vallomása szerint a 10 éves Ivan ötlete volt a szex. 

 Nem bántam meg. becsukta az ajtót, így anya nem tudott ránk nyitni. Azt hittem fájdalmas lesz az első. Fájt is, de nem nagyon. Gondolom, ez így volt normális. Azt hittem, mivel 10 éves Ivan, nem lehet ebből semmi baj - mesélte Darya. 

További cikkek

Bejelentés

Túl messzire ment a baloldal a járványkezelés támadásában: Itt vannak Orbán Viktor legfrissebb bejelentései

Kellemetlen

Öt évig titkolta, hogy pornós, rettentő kínos, ahogy lebukott a családja előtt

Ez is érdekelhet