Az igazságügyi orvosszakértő szerint beszámítható az a 17 éves győri fiú, aki tavaly decemberben a tanítási órán késelte meg az osztályfőnökét, írja az Index.
A fiú védője szerint a dokumentum több sebből is vérzik, és bizonyos kérdésekre egyáltalán nem adott választ.
– A szakértő a fiú jelenlegi állapotából következtetett arra, hogy a bűncselekmény elkövetésekor is beszámítható volt és nem állt fenn beszűkült tudatállapot – mondta a fiú ügyvédje, aki szerint a dokumentum több sebből is vérzik, ráaádsul több kérdésere egyáltalán nem adott választ.
Aggályosnak tartja például, hogy védencét csak a történtek után két hónappal vizsgálta meg orvosszakértő, aki ráadásul nem is gyermekpszichiáter.
A diák egyébként később levelet írt az általa megkéselt tanárnőnek és az iskola igazgatójának is, amit védője az ügyészségen keresztül akart eljuttatni a pedagógusoknak, de azt csak a tanárnő vette át.
A 17 éves fiút jelenleg a győri büntetés-végrehajtási intézetben, egy kétszemélyes cellában, de egyedül őrzik, családja rendszeresen látogatja és mindenben támogatja. Az ügyvéd elmondása szerint amint lehet, indítványozni fogják, hogy a diák javítóintézetben tölthesse letartóztatását.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.