Aktuális

Az illemszabály sem ajánlja, hogy betegen dolgozzon ­­

Bors

Létrehozva: 2020.02.26.

Az illemszabályok nemcsak arra vannak, hogy ne zörrenjünk össze másokkal, hanem olykor a biztonságunk érdekében is nagyon hasznosak. A leggyakrabban a járműveken és a munkahelyen ajánlott betartani ezeket, de persze az élet minden területén hasznosak.

Forrás: Shutterstock

Ismeretlennek is köszönjünk a liftben!

– Az etikett szerint először a férfi, a fiatal vagy az alacsonyabb rangú lép be az ajtón, így a liftbe is. Ma már tartják az ajtót vagy odalépnek az érzékelő elé, hogy biztonságosan be tudjanak lépni a többiek – mondta a Borsnak Csorba Katalin protokollszak­tanácsadó.

Amikor megérkezik a lift, várja meg, amíg mindenki kiszáll, és csak utána lépjen be. Célszerű minél hátrébb állni még akkor is, ha a következő emeletig utazik, inkább engedje előre azokat, akik tovább mennek. Ha az ajtóban áll, akkor segítse a kiszállókat, és átmenetileg lépjen ki a felvonóból, hogy ki tudjanak szállni.

– Minden esetben illik köszönni, és visszaköszönni, amikor belép a liftbe, még akkor is, ha senkit sem ismer. Ugyanígy a kiszálláskor is. A gombot ma már mindenki maga nyomja meg, de célszerű annak átvennie a panel irányítását, aki a legközelebb áll hozzá – mondja a szaktanácsadó.

Amennyiben lehetséges, ne telefonáljon, de ha ez elkerülhetetlen, akkor minél halkabban beszéljen, és ne hagyja, hogy percekig üvöltsön a csengőhangja. Ételt és italt fogyasztani egyáltalán nem illik, mindenki kibírja azt a pár percet, ameddig odaér a kívánt emeletre.

Zavaró a testen hagyott hátizsák a buszon

Időnként mindenki használ valamilyen tömegközlekedési eszközt, nem árt tisztában lenni pár illemszabállyal. Ha megállt a jármű, először engedje leszállni az utasokat! Célszerű az ajtó széléhez állni, hogy ne zavarjon senkit. Amikor felszállt, ne az ajtóban álljon meg, még ak­kor se, ha csak egy megállót megy! Aki nagy táskával utazik, az mindenképpen vegye le a hátáról vagy a válláról, hiszen így nem csak több hely lesz, de nem is ütögeti vele utastársait.

– Nem illik a tömegközlekedési eszközökön enni és inni, hiszen nemcsak balesetveszélyes, de a higiéniai előírásoknak sem felel meg – mondja Katalin.

– A tömegközlekedési eszközökön az ajtó melletti ülések úgynevezett elsőbbségi ülések. Hagyjuk szabadon ezeket az üléseket, és adjuk át a helyet az arra rászorulóknak! – mondja Katalin.

Mellőzze a telefon használatát, ha muszáj, akkor is csak halkan tárgyaljon! Zenehallgatás közben is ügyeljen arra, hogy az utastársait ne zavarja vele!

Különüljön el a munkahelyén, aki folyamatosan köhécsel!

A munkahelyen korra és nemre tekintet nélkül mindig a magasabb beosztású személy nyújtja először a kezét köszönéskor, ő az, akit előreengedünk az ajtóban, és ő ajánlja fel a tegeződést is.

– Általános elvárás, hogy tiszta és rendezett ruhában jelenjen meg, kerülje a kihívó viseleteket. Az íróasztalra kiteheti a személyes tárgyait, emlékeit, de nem szerencsés, ha az iroda úgy néz ki, mint egy kirakodóvásár – mondja a szakember.

– Nagy tiszteletlenség belenézni más asztalán a papírokba vagy a monitorját lesni. Ha éppen nincs feladata, ne unatkozzon látványosan, ne kezdjen el csacsogni munkatársával! Figyeljen oda a személyes higiéniára, hiszen rendkívül zavaró lehet egy izzadságszagú vagy kellemetlen leheletű, állandóan köhécselő, szipogó munkatárs – mondja Katalin.

Étkezni nemcsak nem illik, de a kutatások szerint nem is egészséges az íróasztalnál, így ezt mindig az étkezőben tegye! A mobiltelefon csengőhangját úgy válassza ki, hogy az ne zavarjon másokat, és hangerejét is úgy állítsa, hogy az elfogadható legyen.

– Betegen nem érdemes dolgozni menni, hiszen nemcsak saját gyógyulását hátráltatja, hanem a többiekkel szemben is inkorrektség. Ha mégis muszáj, akkor lehetőség szerint próbáljon kicsit elkülönülni a többiektől, ha köhög vagy tüsszög, akkor használjon zsebkendőt és gyakrabban mosson kezet! – mondja Katalin.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713483612
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713483612
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142105_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713483612
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713483612
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze