Tíz ember letartóztattak ördögűzés során elkövetett gyilkosság vádjával – Egy terhes anya és hat gyermeke az áldozat

Tíz ember letartóztattak ördögűzés során elkövetett gyilkosság vádjával – Egy terhes anya és hat gyermeke az áldozat

ördögűzés
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 26. 20:30
Bors

Letartóztattak tíz embert gyilkosság vádjával, miután feltártak egy tömegsírt, melyben egy terhes anyát és hat gyermeket, három fiút és három lányt találtak. A legkisebb egy, a legidősebb 17 éves volt. Minden bizonnyal ördögűzés során veszítették életüket.
A hatóságok 15 további túlélőt találtak, kisebb sérülésekkel, őket szabadon engedték.

Rafael Baloyes főügyész elmondta: egy eldugott panamai területen lakosainak bejelentése alapján szálltak ki a helyszínre: az Isten új fénye nevű vallási szekta több családot tart fogva a környéken.

– A vizsgálatok szerint valóban egy vallásos szekta tagjaival van dolgunk, akik különféle rituálékot folytattak, és feltételezhető, hogy ha az áldozatok nem vallották be a bűneikat, akkor azért az életükkel fizettek – jelentette ki Baloyes.

Az ördögűzés olyan vallásos szertartás, amelynek célja hogy az emberi testből a démont, amely uralma és irányítása alá vette az illetőt, kiűzzék, a "beteget meggyógyítsák". A folyamat legalábbis ellentmondásos. A folyamatról több film is készült Hollywoodban.

Ettől függetlenül valós szertartás, 2018-ban például a világ 50 országából 250 pap érkezett Vatikánba, hogy egy kurzus során elsajátítsa a legmodernebb ördögűzési technikákat.

A panamai ördögűzés a Ngabe-Bugle régióban történt, az ország északnyugati részén, mintegy 250 km-re a fővárostól, Panamavárostól.
A feltételezések szerint a sírban talált nő férje, és gyermekeinek apja az egyik elkövető.

(via)
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.