Ezért mosolygott a saját lányát hétéves korától megerőszakoló apa, amikor elítélték - 18+

Ezért mosolygott a saját lányát hétéves korától megerőszakoló apa, amikor elítélték - 18+

börtön
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 20. 20:00
Egy igazi rém volt kislánya születésétől kezdve - és még a letartóztatása után is csak saját magára tudott gondolni a férfi.
Bors

2017 nyarán 18 év börtönbüntetésre ítélték a férfit, aki kiskorú lányán élte ki perverz szexuális vágyait. A pedofil rém lánya a közelmúltban döntött úgy, hogy lemond névtelenségéről, és megosztja keserű történetét a nagyvilággal.

Hosszú évekig nem tudott beszélni apja bűneiről

A 21 éves, jelenleg Nyugat-Walesben élő Alex Mimer mindössze hétéves volt, amikor apja elkezdte zaklatni - egy évvel később, a furgonjában pedig meg is erőszakolta. A kislány sokáig nem mert az átélt rémségekről beszélni még azt követően sem, hogy a férfi már nem élt velük együtt. “Darabokra törte a gyerekkoromat, ami nem is volt, és a zaklatás azóta is hatással van az életemre. De örülök, hogy összeszedtem a bátorságom, és elmondtam, ahelyett, hogy rejtőzködjek” - magyarázta a fiatal lány a Daily Mailnek.

Elmesélte: amikor a férfi először hozzányúlt - illetve felszólította, hogy a kislány is fogja meg az ő nemi szervét - mindezt annyi közönnyel a hangjában tette, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. A molesztálás után adott némi aprót a lányának, hogy vegyen magának édességet, majd azt mondta: ez az ő kettejük titka.

“Imádkoztam, hogy ne történjen meg újból, és ha legközelebb a közelembe jön, megmondom neki, hogy én nem akarom, de túl erőtlen voltam, hogy megakadályozzam” - mesélte Alex, aki azt követően is önmagát hibáztatta, hogy már külön éltek az apjától.

Depresszió, önsebzés, zárkózottság és öngyilkossági kísérlet - ezek kísérték el kamaszkorában. Végül 2016 tavaszán - ekkor 17 volt - nem bírta tovább, és mindenről beszámolt az édesanyjának. Másnap a rendőrség felvette a vallomását, a férfit pedig hamarosan letartóztatták.

Mosolygott, amikor elítélték

Alex apja, Sydney Mimer - aki az ítélethozatalkor már 69 éves volt - eleinte mindent tagadott, a tárgyaláson azonban egyik pillanatról a másikra meggondolta magát, és bevallotta, mit tett. Alex eleinte azt hitte, neki akar lezárást biztosítani vallomásával - később azonban kiderült, hogy a férfi csakis magára gondolt.

“Elárasztott a megkönnyebbülés, de összezavarodtam. Nem értettem, miért gondolta meg magát hirtelen. Végül kiderült: nem azért vallotta magát bűnösnek, mert engem megsajnált, hanem mert inkább börtönbe vonul, minthogy egyedül haljon meg. Ekkor is csak magára gondolt. Számító a végsőkig” - magyarázta a lány, hozzátéve: pontosan emlékszik, hogy amikor a férfit elítélték, határozottan mosolygott. Alighanem ezért - mert tudta, hogy innentől, ha utol is éri a halál, legalább egész biztosan nem lesz egyedül.

Alex azt reméli, azzal, hogy megosztotta a történetét, talán másoknak is erőt ad. Másoknak, akik hasonló rémségeket éltek át. Ő maga pedig apró lépésenként, de gyógyul. Jelenleg vőlegénye oldalán tervezi a jövőjét. Ahogy ő fogalmaz: "nem volt gyermekkorom, de nem engedem, hogy az apám a jövőmet is elvegye."

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.