Európa legnagyobb Passiója készül

Európa legnagyobb Passiója készül

passió
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 10. 13:30
Bors

A Jézus szenvedésétörténetét és feltámadását bemutató Passióknak évezredes hagyománya van, most Meskó Zsolt rendező önkéntesek segítségével szeretné április 4-én bemutatni Európa legnagyobb Passióját a Papp László Budapest Sportarénában, ahol egy 70 méteres kereszt lesz az épület küzdőterén.

A szervezők a passiójátékokat közönségteremtőnek tartják, ezért önkéntes, amatőr színészeket hívtak meg az előadásra, akik között hangszerész, ötgyermekes anyuka, építészmérnök és könyvtáros is van. Jeruzsálem lakóit, a római katonákat, és az előkelőket olyan civilek fogják alakítani, akik szeretnének részt venni az év szuperprodukciójában. A szervezők február 26-ig, hamvazószerdáig várják a program internetes felületén a jelentkezések, többek között családok és iskolás csoportok is jelezték már a részvételüket. Jézust a Budapesti Operettszínház János Vitéz című előadásának címszereplője, György-Rózsa Sándor alakítja, aki számára nem ismeretlen a Megváltó szerepe.

– Többször volt szerencsém Jézust alakítani, többek között a Mária evangéliuma című darabban Győrben és Kaposváron a Jézus Krisztus Szupersztárban. Amikor két évvel ezelőtt Meskó Zsolt megkeresett ezzel a feladattal, másként érintett meg ez a felkérés, többek között azért, mert ebben a produkcióban nem beszélő szereplőként vagyok jelen. Itt Jézus, már nem kommunikál a körülötte lévő szereplőkkel, befelé figyel. Jómagam is vallásos neveltetésű ember vagyok, és a mindennapok során is ehhez tartom magam – mesélte a Borsnak a színész. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.