Aktuális

Arra költötte a lottónyereményét, hogy részese lehessen annak az örömnek, ami másnak teljesen természetes

Bors

Létrehozva: 2020.01.31.

A 39 Rebecca Brown hatalmas összeget, egy millió fontot nyert a lottón, ám ezt a sok pénzt nem lakásra vagy utazásra költötte, hanem arra, hogy részese lehessen annak az örömnek, ami másnak teljesen természetes.

Az ortopédián nővérként dolgozó asszony akkor sem hagyott fel munkájával, amikor megütötte a főnyereményt 2016 augusztusában. Élete legnagyobb vágya azonban végre elérhetővé vált számára. Persze azért, hogy ez megvalósulhasson rengeteget kellett még küzdenie.

Brownnál ugyanis korábban mégnyakrákot diagnosztizáltak, amiből ugyan felépült, de emiatt természetes úton nem foganhatott gyermeke. A nottinghami egyedülálló nő, amikor megnyerte a jackpotot, mélyen elgondolkodott a gyermekvállaláson. Mivel nem volt élettársa ezért sokkal nehezebb volt megfelelő donort találnia, de elhatározta, hogy így is belevág a lombikbébi programba.

Az első magzatot 2019 januárjában ültették be, de az sajnos egy hét múlva elhalt. Brown azonban nem adta fel, és azonnal újra jelentkezett a programra. A második magzatot az év májusában ülették be, ami szerencsére életben maradt és idén januárban megszületett kislánya, Ethel. A baba kifogástalan egészségnek örvend, Brown pedig immáron boldog édesanya.

– Amikor megnyertem a lottót, még nem hittem volna, hogy erre fogom költeni, de minden pénzt megér, hogy végre itt van velem Ethel. Amikor megszületett olyan volt az egész, mintha álmodnék – mondta büszkén az édesanya, aki nem tudta volna finanszírozni a komplikált beavatkozást a lottónyereménye nélkül.

Brown a spermadonorról semmit sem tud, hiszen az egész eljárás anonim, de egy mondat nagyon megfogta őt a férfi név nélküli bemutatkozó levelében. Azon túl, hogy milyen testi adottságai, munkája van, a férfi azt is leírta, hogy mennyire szoros és békés kapcsolatot ápol szüleivel, valamint az egész családjával. Brwon amikor ezt elolvasta, azonnal tudta, hogy ez a férfi lesz a megfelelő donor számára, hiszen neki is a családja a legfontosabb, akik mindvégig támogatták őt a rákból való felépülésének és az anyává válásának rögös útján.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713578423
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713578423
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713578423
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713578423
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól