Nagy bejelentést tett az MTVA

Nagy bejelentést tett az MTVA

A Dal
PUBLIKÁLÁS: 2019. december 05. 15:25
Már most rekordot döntött A Dal 2020! A magyar könnyűzene képviselői odatették magukat, minden eddiginél több, 559 nevezés érkezett A Dal 2020 pályázati felhívására.
Bors

A hatalmas érdeklődés és a jelentkezők száma is azt mutatja, hogy a műsor készítői jó döntést hoztak azzal, hogy jövőre az Eurovíziós indulás helyett közvetlenül a magyar dalokat, tehetségeket, értékteremtő produkciókat támogatjákA Dal című műsor pedig továbbra is fontos katalizátora a magyar könnyűzenei életnek.

Ismert és pályájuk elején álló zenészek egyaránt nagy számban jelentkeztek a 2020-as mezőnybe. A szakmai zsűri feladata nem lesz egyszerű: a beérkezett 559 dalból kell kiválasztaniuk a legjobb 30-at, amelyek bekerülnek a Duna Televízió képernyőjén jövőre látható dalválasztó show-ba.

A 2020 elején induló élő műsorban a nézők és a zsűri közösen dönti el, melyik lesz 2020 legjobb magyar slágere, amelynek előadója a legnagyobb hazai fesztiválok színpadjára léphet, kiemelt médiatámogatásban részesül és zenei pályájára fordítható támogatást is kap.

A Dal 2020 – jövő év elejétől a Duna Televízió műsorán!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.