Hétköznapi hős – ingyen viszi lovagolni a gyerekeket az egyetemista Lia

Lia gyermekkora óta imádja a lovakat, és tudja, sok gyerek csak álmodozik róla, hogy egyszer igazi lovon ülhessen.

Az az ötlete támadt, hogy rászoruló gyerekeknek ajánlja fel Mézit és saját idejét. Mézi egy tizenkét éves ló, rendkívül barátságos és nagyon szereti a gyerekeket.

Elsősorban azoknak a családoknak a jelentkezését várja a lány, akiknek nincs alkalmuk a hétköznapokban lovagolni járni, de nagyon szeretik ezeket a csodálatos állatokat.

A 21 éves egyetemista már gyerekkora óta lovagol, s hamar rájött, hogy lehet ugyan lovak nélkül élni, de nem érdemes.

Mézit három év­vel ezelőtt kaptam a születésnapomra. Azért választottam neki a Mézeskalács nevet, mert ahogy jött a tél, aranyszínű lett a szőre. Meg kicsit azért is, mert szerintem a Misi név, amit eredetileg kapott, egyáltalán nem il­lett hozzá – kezdi nevetve Lia, aki je­lenleg Pécsre jár egyetemre, amihez közel van Mézi lovardája, így sok időt tud vele tölteni.

Van egy nővére, egy öccse és három húga, akik miatt tudja, hogy a gyerekek mennyire rajonganak a lovakért.

– Kislányként én is rajongtam a lovakért, és ezt látom a húgaimon is. Imádnak a lovardában lenni, de sajnos ők Pesten laknak, csak nyáron tudnak Mézivel találkozni.

Mindig csillog a szemük, amikor lovaznak, így tudtam, hogy más gyerekekre is ha­sonló hatással lenne az én Mézim.

Rájöttem, mennyire szerencsések az én húgaim, hiszen so­kan még ennyi időt sem tölthetnek álla­tok közelében. Ekkor jött az ötlet, hogy másnak is adok egy kicsit Méziből és az időmből – meséli Lia.

Az egyetemista szerint ez neki nem pluszidő, hiszen hetente legalább ötször látogatja Mézit és naponta két és fél-három órát tölt vele. Felajánlására többen jelentkeztek, mint amire számított, így azt tervezi, más ünnepek al­kalmával is folytatja, amit elkezdett.

Nagyon sokan jelentkeztek: négy helyet ajánlottam fel, de végül sikerült hat főnek is időt biztosítanom. De nem állok itt meg, amennyiben az időm engedi, új időpontokat találok a gyerekeknek.

Lia meglepődött az ér­deklődők számán, nem gondolta, hogy a szülőknek lesz bátorságuk írni neki. Külön öröm volt számára, hogy olyan is akadt, aki felnőttként jelentkezett, mert még sosem ült lovon.

A program kortól és bátorságtól függően vezetgetés vagy futószárazás, ismerkedés a lovak ápolásával, pucolásával egy kis simogatás, vagyis minden, ami lovazás! A fiatal lány egyáltalán nem tartja különlegesnek indíttatását.

– Szüleim mindig is arra tanítottak, hogy legyek elfogadó, így ez már gyerekkoromban is természetes volt számomra. Mindig arra neveltek, hogy segítsek az időseknek, betegeknek és az elesetteknek.