Jogerősen lezárult annak a középkorú férfinak a büntetőügye, aki 2017. június 15-én reggel, amikor a munkáltatója tiszaburai telephelyén munkagéppel egy földhalomból földet bontott és szállított el, 75 darab partifecske fészket és a bennük lévő összesen legalább 274 darab partifecskét pusztított el, melyek együttes természetvédelmi értéke 13.700.000 Forint.
Az ügyben 2018. január 11-én emeltek vádat, három tárgyalás után pedig idén márciusban ítéletet hoztak. Eszerint a férfit természetkárosítás és egy 2016-ban jogerősen megállapított költségvetési csalása miatt 1 év 6 hónap – végrehajtásában 2 évi próbaidőre – felfüggesztett börtönbüntetést kapott.
A Szolnoki Törvényszék friss közleményéből kiderül, az ügyész tudomásul vette az ítéletet, a vádlott és védője azonban elsődlegesen felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett, így az ügy folytatódott.
A november 26-án meghozott másodfokon az elsőfokú bíróság törvényes és megalapozott ítéletét helybenhagyták, ugyanis vádlott felmentésére vagy büntetése enyhítésére nem láttak lehetőséget.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.