Fél év telt el Molnár Anikó negyedik – és állítása szerint utolsó – mellkorrekciós műtétje óta, de azóta is mindennap hálát ad a sorsnak, hogy rávette magát a beavatkozásra. Anikó imádja az új ciciket, a tíz évvel ezelőtti ruhái is úgy állnak rajta, mint egykor, könnyebben mozog, kényelmesebben alszik, és úgy érzi, esztétikusabb a megjelenése is. Jól mutatja megerősödött önbizalmát, hogy a napokban friss Instagram-posztot tett ki az oldalára, melyen kihívóan mély dekoltázzsal pózol egy tükör előtt.
– Vitathatatlanul jó döntést hoztam, hogy vállaltam ezt a műtétet. Könnyebbek a hétköznapjaim, a munkám vagy bármely tevékenységem közben végre nem zavarnak a nagy mellek. És ami még lényeges, a megjelenésemen és ezzel együtt az önbizalmamon is sokat javított a korrekció. Nagy mellekkel és azzal a plusz 27 kilóval, ami rajtam volt, bőröndtestem volt. A kis mell kifejezetten vékonyít. Végre jól érzem magam a bőrömben, ezért örök hálával tartozom az orvosomnak, dr. Krasznai Zsoltnak – mondja a Borsnak, Molnár Anikó.
Molnár Anikó életébe egy pár hónappal ezelőtt lépett be a nagy szerelem is, így a celebritás végre elmondhatja magá-ról, hogy teljesen elégedett a helyzetével.
– Sminktetoválásból élek, a napjaim nyugodtak, kiegyensúlyozott vagyok. A szerelmemnek is tetszenek az új melleim, de neki persze a régiek is tökéletesek voltak. Túlsúllyal szeretett belém, ezért eszembe sem jut azt gondolni, hogy ha lenne rajtam felesleg, már nem kellenék neki. Ő úgy fogad el, ahogy vagyok, és ez nagyon boldoggá tesz – árulta el az egykori Nagy Ő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.